Hirdetés
. Hirdetés

Az Euro One is Windows Azure Circle partner

|

Az Euro One Számítástechnikai Zrt, az Azure-ba való áttérést segíti megtervezni olyan cégeknek, amelyek részben vagy teljesen a felhőbe kívánják telepíteni informatikai rendszereiket.

Hirdetés

Az Euro One Számítástechnikai Zrt. az informatikai tervezésben és költöztetésben (deployment) komoly kompetenciákkal rendelkezik – nyilatkozta Kőrösi Tamás, a cég stratégiai igazgatója. Körösi hozzátette, egyszerre foglalkoznak hagyományos licencértékesítéssel és felhőalapú szolgáltatással, illetve a Circle programtól függetlenül magát az Azure-hoz való hozzáférést is értékesítik a vállalatoknak a Microsoft EA vállalati licenckonstrukció részeként.

A vezető kiemelte, az Azure olyan felhőszolgáltatás, amelyben az alkalmazásfejlesztési és -futtatási platformot, a tárhelyet és akár a licencekkel együtt a virtuális gépeket is rugalmasan konfigurálhatja az ügyfél. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy a megrendelők valóban csak azért a kapacitásért fizessenek (óradíj alapon), amit ténylegesen használtak.

 

A szakember rámutatott, a felhőben működő szerverek biztonságosan összeköthetők a telephelyen futtatott privát felhő infrastruktúrával (hibrid felhő), és a Microsoft Cloud OS koncepcióját követve egységesen felügyelhetők. A környezet multiplatform, azaz Linux vagy Oracle rendszerek is költöztethetők, illetve futtathatók a Windows Azure-ban.

„Az Euro One felvétele a Windows Azure Circle programba azt tanúsítja, hogy a vállalat képes olyan nyilvános felhőalapú megoldásokat nyújtani, amelyek választ jelentenek napjaink üzleti kihívásaira” – mondta Phil Sorgen, a Microsoft nemzetközi partnercsoportjának alelnöke. „A Windows Azure Circle programhoz csatlakozással az Euro One bizonyítja a Microsoft felhőalapú technológiái terén szerzett szakértelmét, valamint a nyilvános felhőszolgáltatások iránti elkötelezettségét.”

Hirdetés

A Microsoft Partner Network segítségével a partnerek megerősíthetik a legújabb technológiák terén megszerzett vezető piaci pozíciójukat, jobb szolgáltatásokat nyújthatnak ügyfeleiknek, illetve a világ egyik legaktívabb és leginkább sokszínű partnerhálózatához csatlakozhatnak, amelynek világszerte mintegy 640 ezer cég a tagja.

A felhő számításról többet is megtudhat a Computerworld december 18-án megjelenő IT Trendek lapszámában.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.