Hirdetés
. Hirdetés

Az európaiaknak elege van

|

Több milliárd eurót akarnak Európa jelenleg halott hardvergyártásába fektetni.

Hirdetés

Gyakorlatilag minden fogyasztói elektronikai eszköz hátulján és alján olyan feliratokat találunk, amelyek szerint valahol Ázsiában, így Kínában, Tajvanon vagy Dél-Koreában gyártották. Ha nem is így volt, akkor is biztos, hogy ott szerelték össze. Ha mégis összefutunk egy kivétellel, akkor nagyon valószínű, hogy a kérdéses termék Amerikából származik, hiszen ott van többek között az Intel és az AMD is. 

Az iparágban Európa gyakorlatilag jelenleg halott. Az Európai Bizottság most úgy döntött, ideje ezen a helyzeten változtatni, és az európai államokat is bevonni a tech szektorba, a gyártásba. A bizottság felállított egy befektetési ütemtervet, amelynek a célja, hogy megfordítsa az EU hanyatlását a globális elektronikai eszközök és rendszerek területén. 

A tervek szerint azokat igyekeznek majd támogatja, akik elektronikai alkatrészeket és rendszereket terveznek, sőt, a nanoelektronika is nagy figyelmet kap majd. A befektetések teljes össze 25 milliárd euró lesz, ezt a következő 7 év alatt osztják szét. Már csak néhány startupra lenne szükség. 

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.