Hirdetés
. Hirdetés

Az iráni internetet legyőzte a cenzúra

|

A cenzúra hatására a felére esett vissza Irán internetforgalma. Az ellenzék mégis aktívan használja a webet.

Hirdetés

Az iráni elnökválasztást követő zavargások komoly kihatással vannak az ország internetes forgalmára is. Az Arbor Networks kutatása szerint ugyanis Irán internetforgalma a felére csökkent, miután egy rövid időre szinte teljesen leállt. Mindez Craig Labovitz, a cég szakértője szerint a bevezetett cenzúrára utal, hiszen az 50 százalékos visszaesés mellett néhány web-szolgáltatás sokkal nagyobb zuhanást volt kénytelen elkönyvelni.

 

 

iran_internet.jpg

Forrás: Arbor Networks


Normális időszakban Irán összesen 5 Gbps adatforgalmat generál, ami jól mérhető, hiszen az adatfolyam központosítottan kerül ki az országból. Középpontban az állami tulajdonban lévő Data Communication Company of Iran (DCI) áll. A cég az összes kérést kezeli, ami az országból kifelé, illetve befelé irányul. Így a segítségével könnyedén bevezethető bármilyen cenzúra, hiszen elég, ha csak az állami tulajdonú cégnél tiltanak le néhány szolgáltatást. A DCI forgalma pedig beszédes: június 13-án teljesen leállt egész Irán internetforgalma, majd 50 százalékon zakatolt tovább.

A legnagyobb visszaesést a titkosított adatkapcsolatot biztosító Secure Shell protokollon továbbított adatok szenvedték el, amelyek 85 százalékkal csökkentek. Drasztikusan, 80 százalékkal visszaesett a Flash videók - például YouTube -, és a P2P fájlmegosztók által generált forgalom is. Míg a web-kamerákon érkező képek is nagy valószínűséggel a cenzúra áldozatai lettek, hiszen 70 százalékkal esett vissza az adatforgalmuk. Az e-mailek pedig 50 százalékos csökkenést szenvedtek el.

 

 

iran_internet2.jpg
Forrás: Arbor Networks


Ez összességében komoly internetcenzúrát feltételez az országban. Habár az iráni vezetés legalább nem tiltotta le teljesen az internetet, mint ahogyan azt a burmai hatalom tette 2007-ben. Igaz Iránban jóval több multinacionális cég van, amely miatt nem kockáztathatják meg, hogy lekapcsolják a világhálót.

Ellenzék eszköze

Ennek ellenére még mindig naponta kerülnek ki Iránból tömegtüntetéseken készült videók, s a Twittert is elárasztják az irániak hírei. Az internet vált ugyanis az ellenzék szinte egyetlen kommunikációs eszközévé.

Már június 12. előtt is megfigyelhető volt, hogy a fő kampányüzenetek a blogok, a Facebook és az ehhez hasonló közösségi oldalak segítségével juthattak el a reformisták támogatóihoz. Az elnökválasztás óta pedig szinte csak ezeken a csatornákon láthatók azok a videók, olvashatók olyan információk, amelyek a tüntetésekről, az ott történtekről próbálnak beszámolni.

A Twitter sikerét látva egyébként a Facebook és a Google is igyekszik kihasználni az iráni polgárháborús helyzetet. A közösségi oldal ugyanis elérhetővé tette perzsa nyelvű felületét, míg a Google fordítóprogramjának élesítette perzsa verzióját. Így a Translate segítségével már angol nyelven is olvashatóak az irániak blogjai, illetve a perzsa nyelvűek idegen nyelv ismerete nélkül is böngészhetik a világsajtót. Feltéve, ha az nincsen tiltva.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.