Hirdetés
. Hirdetés

Az Oracle továbbra is hallgat a Sun-akvizíció részleteiről

|

Az Oracle ausztráliai képviselői nem nyilatkoznak arról, hogyan befolyásolják a cég tengerentúli működését a Sun Microsystems akvizíciójára tett erőfeszítéseik.

Hirdetés

Az Oracle és a Sun Microsystems az Európai Bizottság (EB) döntésére várnak, miután 2009 áprilisában bejelentették 7,4 milliárd dolláros felvásárlási megállapodásukat, augusztusban pedig elérték, hogy az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma áldását adja a tranzakcióra.

Az EB az alku részleteinek vizsgálata során komoly kétségeket fogalmazott meg a tervezett üzletkötés adatbázis-kereskedelmi piacra gyakorolt hatásaival kapcsolatban, és elnapolta annak jóváhagyását. Az Oracle társelnöke, Safra Catz, ennek ellenére pozitívan nyilatkozott múlt hónapban kiadott közleményében: véleménye szerint az EB vizsgálatának január 19-én esedékes lezárása után minden akadály elhárulhat az üzletkötés elől.

"Úgy gondoljuk, hogy az Európai Bizottság januárban minden további nélkül jóváhagyja a Sun akvizícióját" - jelentette ki, hozzátéve, külön köszöni a felhasználóknak a hosszadalmas procedúra során tanúsított támogatásukat.

Kevin McIsaac, az IBRS tanácsadója kevésbé derűlátó, véleménye szerint a lokális piac továbbra is bizonytalan azzal kapcsolatban, végül létrejöhet-e az üzlet, és ez a bizonytalanság a keresletre is negatív hatást gyakorol. "A Sun már évek óta gyengélkedik" - kommentálta a helyzetet az elemző. "A közelmúltban konzultáltam a cég egyik nagy ügyfelének képviselőivel, akiknek elképzelésük sincs arról, mi történik majd a Sun számukra kiemelten fontos termékével a felvásárlást követően."

Matt Oostveen, az IDC elemzője szerint, bár jelenleg nagy a bizonytalanság az ausztrál piacon, az üzletfelek többsége - hogy eddigi befektetéseit védje - várhatóan lojális marad a Sun termékei iránt. "Jelentős összegeket invesztáltak a Sun technológiájába, így valószínű, hogy a következő években nem tervezik más szállítók eszközeivel kiváltani a cég megoldásait" - nyilatkozta.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.