Hirdetés
. Hirdetés

Ballmer windowsos táblagépeket és telefonokat ígért

|

A Microsoft-vezérigazgató egy stadionnyi Microsoft-partner előtt tett ígéretet arra, hogy az elkövetkező hónapokban Windows-alapú táblagépekkel árasztják el a piacot, és az okostelefonokra optimalizált Windows 7-et is hamarosan bemutatják.

Hirdetés

Steve Ballmer a Washingtonban tartott Microsoft Worldwide Partner Conference (WPC), nyitó előadásában arra kérte a cég partnereit, hogy tartsanak ki a Microsoft mellett - annak ellenére is, hogy a gyártó jelentős mértékben lemaradt a mobileszközök piacán dúló versenyben. A vezérigazgató kínosan kerülte a nagy konkurensek sikeres termékeinek - az Apple Padja és iPhone-ja, illetve a Google Android operációs rendszere - említését, mégis ezek a népszerű mobileszközök álltak nyitóbeszéde tartalmi középpontjában. Ballmer elismerte: a partnerek azt szeretnék, ha a Microsoft is előrukkolna végre hasonló, ám a felsoroltakkal ellentétben Windows operációs rendszert futtató eszközökkel.

?A partnereink szeretnék tudni, mire számíthatnak" - mondta Ballmer, aki rá kevéssé jellemző módon belátta, hogy cége jelentős lemaradásban van az új generációs eszközök piacán. A Microsoft első embere mindazonáltal sietett biztosítani az egybegyűlteket arról, hogy fejlesztőik gőzerővel dolgoznak, és a windowsos táblagépek néhány hónapon belül megjelenhetnek a boltok polcain.

Annál is inkább, mivel a cloud computing megoldások - úgyis mint a keynote másik kiemelt témája - továbbfejlesztéséhez nagy szükség van az okos mobileszközök megjelenésére - tette hozzá a CEO, hangsúlyozva, a felhasználók számára a mobilitás mellett az eszközök funkcionalitásának bővítése is kiemelten fontos szempontot jelent.

A Microsoft mérnökei keményen dolgoznak ezeknek az eszközöknek a kifejlesztésén - hangsúlyozta Ballmer, aki szerint a Dell, a Samsung, a Toshiba és más gyártók közreműködésével néhány hónapon belül egy egész sor, különféle teljesítmény- és árkategóriába tartozó Windowst futtató mobileszköz jelenhet meg a piacon.

Az okostelefon-szegmensről szólva a vezérigazgató elismerte, azzal, hogy elhalasztották a Windows rég várt mobiloperációs rendszerének bemutatását, ?kimaradtak egy körből", ám jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy a lehető legrövidebb időn belül piacra vezessék a megoldást.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.