Hirdetés
. Hirdetés

Bécsnek lett először saját domainneve

|

Az elsp .wien-re végződő honlapokat már be is mutatták.

Hirdetés

A legújabb földrajzi és közösségi top level domainek közül a világon elsőként a .wien-re végződő domainnév kezdte meg működését 2014. február 11-én. Az első .wien-re végződő honlapokat maga az osztrák főváros indította el, így már ezen a néven található meg Európa egyik legjelentősebb városfejlesztési projektje, a Seestadt Aspern (seestadt.wien), illetve a Smart City (smartcity.wien) projekt is.

Hirdetés

„Bécs ezáltal még nagyobb figyelmet kap, ez egy óriási lehetőség a város mint márka és a bécsi gazdaság számára” – hangsúlyozta Christian Oxonitsch városi tanácsnok az első honlapok bemutatásakor.

 

A domain kezelésével és az új végződésű domainnevek értékesítésével a város a punkt.wien GmbH-t bízta meg, amely több fázisban hajtja végre a regisztrációt. 2014. április 30-ig a márkajoggal rendelkező cégek és szervezetek valamint magánszemélyek kérhetik a nevük bejegyzését. Ezt követően az olyan általános neveket értékesítik, mint például a hotel.wien vagy a taxi.wien. Ha ugyanarra az internetcímre több kérelem is érkezik, elárverezik. A nyilvános regisztráció július közepétől indul, ekkor bármilyen szabadon választott domaint bejegyeznek – ha még nem létezik. A többlépcsős regisztrációval a visszaéléseket szeretnék elkerülni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.