Hirdetés
. Hirdetés

Bejött a Nemzeti Mobilparkolás

|

A vártnál 8-10 százalékkal többet használták a tavaly nyár óta működő rendszert.

Hirdetés

Az összes mobilparkolásból származó forgalom megközelítette a 3,4 milliárd forintot - olvasható a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. közleményében.

Hirdetés

A társaság által közölt adatokból kiderül az is, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. rendszerén keresztül tavaly a második félévben 642 ezer autópálya-matricát és HU-GO viszonylati jegyet vásároltak, az ebből származó bevétel pedig 3,15 milliárd forint volt.

A Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül csak tavaly decemberben mintegy 1,3 millió parkolást, illetve 108 ezer autópálya-matricát és HU-GO viszonylati jegyet értékesített a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. Az autósok mobilfizetési hajlandóságával egyenes arányban élénkül a piaci szereplők érdeklődése is, amit jól mutat, hogy a mobilfizetési társaság kezdetben öt, decemberben pedig már tizenegy viszonteladó partnerrel értékesítette a különféle, közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatásokat - hangsúlyozza a cég.

 

"A tavaly július elején indított Nemzeti Mobilfizetési Rendszert komolyabb fennakadások nélkül, megbízhatóan működik" - idézi a közlemény Veres Mihályt, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatóját. A számok azt mutatják, hogy az autósok és a mobilfizetési piaci szereplők egyaránt pozitívan értékelik az új országos rendszert - emelte ki a vezérigazgató.

A társaság a közlemény szerint számos új, innovatív, a közszolgáltatások minőségének javítását és a felhasználói kényelem növelését célzó fejlesztést is elindított tavaly. "Ezek közül kiemelendő a közösségi közlekedés korszerűsítésében stratégiai szerepet játszó Nemzeti Egységes Jegyrendszer Platform, az országos egységes elektronikus jegyrendszer létrehozásához szükséges know-how-t a társaság saját szakembergárdája fejlesztette ki" - olvasható a közleményben.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.