Hirdetés
. Hirdetés

Bio-printer technológiát fejleszt az Organovo

|

A magyar Forgács professzor által alapított, San Diegóban működő cég a 3D-s szervnyomtatást célozta meg.

Hirdetés

Az induló biológiai-orvostudományi cég új formát adhat a szövetépítésnek a Missiouri Egyetemtől licencelt technológia és egy háromdimenziós bio-printer segítségével, amely emberi véredények és szervek felépítésére képes.

Magát a technológiát egy magyar kutató, Forgács Gábor biológia professzor fejlesztette ki a Missiouri Egyetemen. Forgács az 1980-as években vándorolt ki az Amerikai Egyesült Államokba, az Organovo céget pedig 2007-ben alapította több mint 1 millió dolláros tőkével, amelyet csendestárs befektetők biztosítottak San Diegóból és szerte a világból. A professzor a csirkeembriók gondos tanulmányozásából kiindulva jutott el annak megértésére, hogyan lehetséges emberi szerveket mesterségesen létrehozni. Ő a társszerzője a Fejlődő embrió biofizikája című tankönyvnek.

Nagy utat tett meg a szövetépítés az 1980-as évek óta, amikor Robert Langer módszerével lehetségessé vált bizonyos típusú szervek sejtjeinek tenyésztése műanyag állványzaton. Az elmúlt években számos kutató kezdett kísérletezni azzal, hogy módosított tintasugaras nyomtatókkal precíz mintákat nyomtassanak sejtekből, hogy azok aztán szövetté nőjenek. Anthony Atala, a Wake Forest Institute for Regenerative Medicine igazgatója három hónappal ezelőtt sikeresen demonstrálta, hogy miként használ a Wake Forrest hasonló technológiát emberi fül, húgyhólyag és szívizom növesztésére.

Forgács még 2005-ben sikeresen bemutatta, hogyan lehetséges élő szövetből álló csövet nyomtatni, a hörcsög petefészkéből származó viszkózus biológiai anyag cseppjeiből (vagy inkább gömbjeiből). Körben és rétegesen egymásra nyomtatták a sejtgömböket hidro-gél vázanyag támogatásával, amelyek összekapcsolódtak és csőszerű struktúrát alkottak 24 órán belül.

Forgács továbbfejlesztette a technológiát a Nemzeti Tudományos Alapítvány 5 millió dolláros finanszírozásával, amely finanszírozza a regeneratív orvoslás kutatóit az ország számos egyeteméről és intézményéből. Ahogy Keith Murphy, az Organovo vezérigazgatója megjegyezte, "a [technológia] arról szól, hogy megindul a sejt ön-összeszerelés, amikor a sejtek egymás mellé kerülnek. Már tudják, hogy miként kell viselkedniük, és csak úgy egyesülnek."

Murphy kifejtette, hogy a kezdő vállalkozás azzal a kifejezett távlati céllal költözött San Diegóba 2008 végén, hogy a technológiát májak, vesék és más létfontosságú szervek előállítására használják. Ezekből a szervekből szenvednek hiányt a transzplantációs páciensek.

A rövidtávú cél véredény oltóágak előállítása, amelyeket végtag-artériás bypass-műtétekhez használhatnak fel. Komoly előny, hogy mivel az előállításhoz a páciens saját vérsejtjeit használják, nem jelentkezik kilökődés. Még hosszú az út, évekbe telhet még a törvényi szabályozás megalkotásának kilobbizása is.

Addig is maga a bio-printer is kereskedelmi forgalomban értékesíthető eszköz. Az Organovo az ausztráliai Invetech tervezőcég együttműködésével fejlesztette ki az eszközt, mert az Invetech kiterjedt tapasztalattal bír a biomechanikai automaták fejlesztése terén. A bio-printer néhány hónapja elkészült prototípusa elfér egy sterilszobában és két nyomtatófejet használ. Az egyik magukat a sejteket helyezi el precízen, míg a másik a gélszerű támaszanyagot adagolja, amely nemcsak tartást ad a szövetnek, de tápanyaggal is ellátja a sejteket.

Az organovo 200 ezer dolláros áron tervezi eladni nyomtatóit a világ érdeklődő kutatólaboratóriumai számára. A konstrukció ugyan emlékeztet egy sejtekkel dolgozó tintasugaras nyomtatóhoz, de koncepciójában közelebb áll a 3D prototípus nyomtató masinákhoz. Majdnem minden sejttípust képes elhelyezni a készülék, természetesen az operátor számítógép programon keresztül vezérli a lézerkalibrációs nyomtatófejeket. Egy 5 centiméteres érszakasz előállítása egy órát vesz igénybe.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.