Hirdetés
. Hirdetés

Céges adatok a széfben

|

A felhő informatika térnyerése mellett hazánkban is egyre népszerűbb a páncélszekrényes megőrzés.

Hirdetés

Beszédes elemzést hozott nyilvánosságra a londoni kereskedelmi kamara. Eszerint a súlyos adatvesztést elszenvedő vállalatoknak, mintegy 90 százaléka két éven belül kivonul a piacról. Az adatok biztonságának és hozzáférhetőségének garantálása ugyanis napjainkban jóval összetettebb folyamat, mint néhány évvel korábban volt. Az üzleti szempontból kritikus, vagy bizalmas adatok a cégek éltető elemei, működésüknek és jövőjüknek alapkövei, melyekre különleges és kiemelt figyelmet kell fordítani.

 

 



Ráadásul a tapasztalatok szerint a vállalatok addig nem érzik üzleti adataik biztonságának fontosságát, amíg kár nem éri őket. Egy nagyarányú adatvesztés azonban számtalan forrásból származhat: emberi tévedés vagy szándékos károkozás, tűzeset, árvíz, beázás, és egyéb természeti katasztrófák, illetve hacker-támadások.

Szakonyi András, az Iron Mountain ügyvezető igazgatója szerint emellett azon tendencia is jól megfigyelhető már, hogy hazánkban is egyre több cégvezető eszmél rá arra, hogy a létfontosságú dokumentumaiknak, adataiknak kezelése változást igényel. Ennek eredményeként egyre többen veszik igénybe a külső helyszínen történő adatvédelmet, hiszen a biztonsági másolatokat tartalmazó adathordozók ilyen módon történő tárolása nagyban csökkenti a vállalkozások végleges adatvesztésből eredő kockázatait.

Az érintett cégeknek azért is kell nagyon körültekintően eljárniuk az adataik kezelésével kapcsolatban, mert az adatvédelmi törvény megszegése komoly bírságot, vagy akár börtönbüntetést is vonhat maga után. Az Iron Mountain megoldása ezt biztosítja. Esetükben az adathordozók szállítása erre a célra kialakított speciális - a külső környezet hatásainak ellenálló - táskában történik, az átadott adathordozó az átvételt követően még az ügyfél irodájában, telephelyén iktatásra kerül. Az adatok szállítását, klimatizált raktérrel és GPS nyomkövetéssel ellátott járművek végzik, ezzel is fenntartva az adatok szállításának és tárolásának biztonságos láncolatát.

Az Iron Mountain tájékoztatása szerint idehaza az egyik leggyakoribb és legkeresettebb szolgáltatás az úgynevezett széfes megőrzés. Ezen szolgáltatás igénybevételével megelőzhető az adatvesztési katasztrófa, hiszen az átadott adatokat biztosított széfekben tárolják. A tárolószalagok széfes megőrzése során a vállalat bármikor hozzáférhet az adataihoz, amikor szüksége van rá, és az adatvesztések ezzel a tárolással természetesen megelőzhetőek.

A széfes megőrzés mellett a másik növekvő népszerűségnek örvendő adatvédelmi forma, a páncéltermes archiválás. Szakonyi szerint ez a szolgáltatás az igénylő vállalatoknak egyszerre jelent biztonságot és költséghatékonyságot.  Ezen esetben az adathordozókat tároló helység többzónás beléptető rendszerrel, tűzálló falakkal, jelöletlen acélajtókkal és klimatizált belső térrel rendelkezik. A területet biztonsági felügyelettel, és kamerákkal, behatolást jelző rendszerrel védik. A terem a legmodernebb gázos oltórendszerrel felszerelt, így tűz esetén a hagyományos vizes oltófejek roncsoló hatása megelőzhető. A szolgáltató figyelme nemcsak az adatkezelési folyamatban résztvevő eszközökre terjed ki, hanem saját munkavállalóira is, oly módon, hogy az adatvédelemben résztvevő munkatársak biztonsági átvilágításon esnek át, valamint rendszeres szakképzésben részesülnek.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.