Hirdetés
. Hirdetés

Dél Korea elhúzott, sőt Románia is előttünk

|

Egy tanulmány szerint a vizsgált 66 országból tavaly óta 62-ben javult a fogyasztói szélessávú szolgáltatások minősége. Nálunk is, csak nem eléggé.

Hirdetés

Az Oxfordi Egyetem és a Oviedói Egyetem kutatói által készített tanulmány szerint a szélessávú szolgáltatások minősége összefügg az adott országok „tudásgazdasági” lehetőségeivel. A most megjelent tanulmány 66 országot rangsorol, köztük Magyarországot is.

Az első ilyen kutatást 2008 szeptemberében tették közzé annak bemutatására, hogy az egyes országokban milyen a szélessávú internetkapcsolatok minősége, és ezáltal mennyire képesek profitálni az új generációs webes alkalmazásokból és szolgáltatásokból.

A idei adatok számos meglepetést okozhattak még a kutatóknak is, mivel a válság ellenére a szélessávú szolgáltatások rendületlen fejlődést mutatnak. Az országok rangsorában is találhatunk érdekességeket, hiszen a tavalyi listavezetőt – Japánt - Dél Korea gyakorlatilag letolta az első helyről. Az is érdekes, hogy az első 3 helyen csak ázsiai ország áll. A szélessáv elterjedésben az első 10 ország 90 százalék feletti – a háztartások számához viszonyított – eredményt produkált.

Dél Korea itt is – 97 százalékkal -, illetve a minőség tekintetében is kimagasló eredményeket ért el.
Az európai országok közül Svédország, Norvégia, Svájc, Hollandia, Dánia és Luxemburg került az első tíz közé.

szelessav2009.jpg


Ugyan nem kerültek az első tíz közé, a szélessáv minőségét illetően Litvánia, Bulgária és Lettország szorosan Svédország nyomában jár, köszönhetően a közelmúlt üvegszálas és kábeltechnológiai fejlesztéseinek.  

A kutatás kilenc országról - Dél-Koreáról, Japánról, Svédországról, Litvániáról, Bulgáriáról, Lettországról, Hollandiáról, Dániáról és Romániáról – állapította meg, hogy biztosítani tudják azt a minőséget a szélessávú szolgáltatások esetében, amely a jövőbeni, a következő 3-5 év során elterjedő webes alkalmazásokhoz, például a nagy felbontású internetes televíziózáshoz és a magas minőségű videokommunikációkhoz (pl. az otthoni telepresence) szükséges. 2008-ban egyedül Japán lépte túl ezt a küszöbértéket.

További érdekes megállapítás, hogy a globális átlagos letöltési teljesítmény 49 százalékkal, 4,75 Mbit/sec sebességre nőtt. Ehhez viszonyítva a globális átlagos feltöltési teljesítmény 69%-kal, 1,3 Mbit/sec sebességre emelkedett.

szelessav20092.jpg


A szélessávú szolgáltatások minősége terén a kutatásban vizsgált 66 országból Magyarország jelenleg a 19. helyen áll (BQS mutatószám: 36), ezzel egy helyet lépett előre a tavalyi évhez képest. (2008-ban 30-as BQS értékkel a 20. helyen állt) A szélessávú szolgáltatások minőségét és a szélessávú internet elterjedtségét együttesen mérő (Broadband Leadership, vezető szerep a szélessávú szolgáltatásokban) mutatószám alapján hazánk a 40. a rangsorban.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.