Hirdetés
. Hirdetés

Digitális pénztárca váltja a pennyt

|

A Kanadai nyomda egy olyan új mikrofizetési keretrendszer vezet be, amely idővel kiszoríthatja a kisebb érméket.

Hirdetés

Gazdaságossági okokból a Kanadai kormány leállította április elsejével az egy centesek (azaz pennyk) gyártását. A tapasztalatok szerint ugyanis az már nehezen volt használható, ráadásul az előállítása is túl nagy költséget jelentett. 1 cent veretése ugyanis az állami nyomdának 1,6 centjébe került, így a fizetőeszköz kivonásával Kanada jelentős összegeket tud megspórolni, egészen pontosan 11 millió dollárt évente. E téren egyébként érdekesség, hogy az Egyesült Államokban még rosszabb a helyzet. Egy amerikai penny előállítása 2,4 centbe kerül.

 



Egyelőre Kanada csak a pennyk gyártását szüntette be, de a kormány az elkövetkező hónapokban lassan ki fogja vezeti a fizetőeszközt a forgalomból. A Kanadai Királyi Nyomda (Canadian Royal Mint) azonban gondoskodott arról, hogy a kis összegű való fizetés továbbra is biztosítva legyen. A nyomda ugyanis bejelentette MintChip digitális fizetőeszközét, amely a kis tranzakciók (busz jegy, zene letöltés, rágógumi és így tovább) kezelésére lesz alkalmas. "A fejlődő digitális gazdaságnak alkalmazkodnia kell a kis értékű tranzakciókhoz, például a mikro- (10 dollár alatti) és a nanofizetéshez (1 dollár alatti" - írja közleményében a nyomda.

Habár a MintChip rendszere bármekkora összeget tud kezelni, főként mikrofizetésre találták ki. A MintChip egy megfogható chipben fog ugyanis megtestesülni, amely felelni fog a magas fokú titkosítással levédett tranzakciókért. A chip az SD kártyáktól kezdve egészen a POS terminálokig használható lesz. A BitCoinhoz hasonlóan nem fog rendelkezni egy központi adatbázissal, így teljesen névtelen használatot biztosít majd. Ha valaki elhagyja a kártyát, akkor utólag nem lesz majd visszakereshető, s ezen ok miatt sem lesz ildomos nagyobb összeget azon tárgyalni. A BitCointól eltérően azonban a MintChip nem egy virtuális valuta lesz, hanem egy platformfüggetlen e-pénztárca, körülbelül olyan, mint a Google Wallet.

 



Habár a nyomda szerint biztonságos lesz a rendszer, szakértők szerint ez nem feltétlenül igaz. Mivel eszközökbe is beépíthető lesz, így az azon keresztül megvalósuló tranzakciók könnyedén visszakereshetőek lesznek. A megoldás biztonságával kapcsolatban a Hacker News oldalán több megfogalmazódott aggály is elolvasható.

Az idő majd eldönti, hogy a kanadai digitális fizetési megoldásnak mennyire van létjogosultsága. Szakértők abban egyet értenek, hogy a e-fizetési megoldások szerepe a jövőben felértékelődhet, s unokáink bizonyára már természetesnek fogják venni a digitális pénz létét, s akár az új digitális valutákat is. Talán nem véletlen, hogy a Google például már tapogatózott e téren.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.