Hirdetés
. Hirdetés

DragonTape - egy új magyar sikertörténet?

|

A tavaly tavaszi startup-verseny szezonban tűnt fel a DragonTape, aminek születéséről nagyobb amerikai portálok is beszámoltak. A szolgáltatás teljesen egyedi, így nem meglepő módon a nemzetközi piacokat célozza meg, egyre nagyobb sikerrel. A cég egyik alapítójával, Szakál Tamással beszélgettünk.

Hirdetés

Honnan jött az ötlet a lejátszási lista szerkesztőhöz?

Szakál Tamás: Az ötlet egy házibuli előtt született meg, amikor azt kértünk a vendégektől, hogy mindenki gyűjtse össze a kedvenc videóit, amikről azt gondolja, hogy a bulin szívesen megmutatná. Főleg zenei videoklipekkel érkeztek. Érdekes, sőt sokszor vicces volt látni, milyen zenéken nőttek fel, mik hozzák lázba őket most. Valahogy eltűnt az életünkből az, hogy zenei gyűjtéseket készítsünk, ami az önkifejezésnek egy nagyon szép és direkt formája. Régen mindenkinek voltak saját válogatású kazettái, amiket elő lehetett venni bulikban, át lehetett őket másolni egymástól. Ezt akartuk visszahozni, a barátaink ízlését másképp megismerni, új zenei hatásokkal találkozni.

 

 

A bulira tehát mindenki hozta a saját kis listáját, de azok begyűjtése, összefűzése elég nehézkes volt. Nem tudtuk őket összefűzni, menet közben kiegészíteni úgy, hogy a lejátszás ne szakadjon meg, miközben változtatunk rajta. A válogatás kazettáknak nincs meg a mai megfelelője, miközben talán sokaknak hiányzik az egyszerű, néhány gombos kétkazettás magnó, amit mindenki tudott kezelni.

Léteztek olyan oldalak, amelyek inspiráltak titeket? Ha csak országunkon belül maradunk, akkor például a magyar cant.io ilyen volt?

Nem tudom, hogy a DragonTape indulásakor a cant.io létezett-e már, de természetesen egy ilyen projekt megtervezése mindig azzal kezdődik, hogy az ember körülnéz a piacon. Látni kell azt, hogy milyen megoldások léteznek már, azokkal kapcsolatban mit gondolnak az emberek, mi az, ami jó, és mi az, ami ellenszenves a felhasználóknak bennük. Mi is ezt tettük, és láttuk, hogy bőven van még mit tenni.

Mennyi időt vett igénybe a fejlesztés?

Az ötlettől az első prototípusig néhány hét telt csak el. Testvérem, Péter, akinek a fejéből kipattant az ötlet, össze is rakta az első, már megmutatható verziót, amivel megkerestünk olyan embereket, akikről úgy gondoltuk, hogy érdekelheti őket és nem lehet baj, ha tudnak róla. Ennek eredményeként viszonylag hamar találtunk egy vállalkozó kedvű partnert, befektetőt, aki fantáziát látott a csapatban és a projektben.

 



A DragonTape tanácsadói között több, a hazai startup szférában jól csengő név is megtalálható. Ők a kezdetektől a cég mellett voltak?

Anka Mártonnal (szerk.: a LogMeIn alapítója), Somlai-Fischer Ádámmal (szerk.: a Prezi.com alapítója) és Szathmáry Viktorral (szerk.: a Scarab Research alapítója) már a DragonTape indulása előtt is munkakapcsolatban voltunk. Ez idővel baráti kapcsolattá vált, és őket bármikor felhívhatjuk, ha valamiben megakadnánk. Nekik olyan szakmai tapasztalatuk van, amely egy startup cég építése közben nagyon hasznos. Ádámot legfőképp termékfejlesztési kérdésekkel szoktuk megkeresni, Szathmáry Viktor a technológiai háttér építésében jelent támaszt, Anka Márton a legnagyobb angyal befektető a cégben, ezen kívül kapcsolataival és technikai tapasztalataival segít minket.

A publikus változat mikor készült el?

Minimális befektetéssel meg tudtuk építeni a rendes, publikálható terméket, amit azonnal kiengedtük a piacra, hogy a felhasználók megmondhassák, mi nem tetszik nekik és mi igen. A fejlesztést ezt követően már a visszajelzések alapján folytattuk, alulról építettük fel a terméket gyakorlatilag a felhasználók szeme előtt, egy-kéthetes frissítésekkel. Legutóbb novemberben volt egy nagyobb átszervezésünk, amely a galériát érintette. Megpróbáltuk átgondolni, mi is az optimális elvárt működés, mi a kényelmes interakció az átlagosan 45-50 perces, többségében zenei videoanyagok közti böngészés során. A korai fázisban legfőképp a szerkesztő működésére koncentráltunk, de később a keletkező anyagokat valahogyan szervezni kellett. A galéria korai változata egyszerű lista volt, tudtuk, hogy ez a következő legnagyobb elmaradásunk. Az új oldalak nem csak a szerkesztőre, hanem végre a nézőre is fókuszálnak. Természetesen már most tudjuk, hogy mit lehetne még tenni, egy startupnál azonban mindig meg kell találni a megfelelő hangsúlyokat. Ha sok mindennel ugyanolyan intenzitással foglalkozunk, akkor könnyen elveszíthetjük a fókuszt, ez gátolná a gyors haladást. Nagy kihívás most, hogy miként tudjuk optimalizálni ezeket a folyamatokat.

Sokat kockáztattok?

Sokat, és itt kévésbe pénzről, mint inkább a befektetett energiáról van szó. Másfél éve kizárólag a DragonTape-en dolgozunk, bízva a projekt későbbi anyagi sikereiben. Most már a cégünknek van stabil bevétele, de ettől függetlenül mint minden startup cégnél, nálunk is igaz, hogy a saját bőrünket visszük a vásárra. A szervezetnél egyébként négyen vagyunk, akik teljes munkaidőben dolgozunk, emellett vannak részmunkaidős kollégák is. Volt olyan időszak, mikor többen dolgoztunk, és volt, mikor kevesebben. Különlegesség, hogy a pr-feladatokat egy belga, az üzletfejlesztést pedig egy amerikai csapattag látja el. Ez egyfelől nagyon hatékony, mert ők egy másik piacra is rálátnak, másfelől hátrány az, hogy nincs meg a napi kapcsolat.

Stratégiai döntés volt a külföldi kollégák alkalmazása?

Az egész termék nemzetközi piacra készül, éppen ezért nincs is magyar oldalunk, csak angol nyelvű. A mobil platformokon - amely jelenleg az iOS - a látogatóink 95 százaléka külföldi, ebből is körülbelül 50 százalék amerikai. Viszonylag erős a dél-amerikai és a japán jelenlét szintúgy. A weboldalon ez egy kicsit másként működik, mivel ott sok minden partneri megállapodásokon keresztül megy. A Lángoló Gitárok és a Recorder például beágyazzák az oldalaikba a lejátszókat, amely egy stabil magyarországi forgalmat generál. De egyre több külföldi zenei blog használja már, illetve fesztiválok, zenekarok és zenei közösségek is tervezik a szolgáltatás rendszeres integrációját.

A bevétel milyen forrásokból érkezik?

Két oldalról van bevételünk. Egyrészt már a termék korai fázisában megkerestek minket ügynökségek, hogy a DragonTape-pel brand kampányokban mozgassák meg a közönségüket. Sok márka felismerte azt, hogy a fiataloknak a zene egy fontos kifejezőeszköz, és ezen keresztül a Facebookon indított „lájkgyűjtő” kampányok során is nagyon jól használható eszközt tudunk nekik adni. Egyébként éppen egy ilyen komoly kampányon dolgozunk egy holland ügynökségnek, amit majd egy nagy globális márka fog használni és ezért licencdíjat fizetnek.

 



A másik bevételi forrást dedikált alkalmazások biztosítják, amelyen keresztül népszerű zenészek videó mixtape-eket tesznek elérhetővé, azaz csatornát nyithatnak a rajongóik felé az AppStore-ban, amelyen keresztül sokkal direktebb módon tudnak kommunikálni velük. Ezt egy dollárért adtuk, de karácsony előtt úgy döntöttünk, hogy megnézzük, mi van akkor, ha ingyenessé tesszük, ami jó hatással volt a letöltési számokra, így arra jutottunk, hogy egyelőre nem állítjuk vissza fizetőssé. Mindemellett az iPad és iPhone verziókban alkalmazáson belül is kínálunk pluszban fizetős funkciót, amelynek megvásárlásával a felhasználók hozzáférhetnek a kliensen belül a készülékeken tárolt zenékhez, az ebből készített mixeket pedig feltölthetik és megoszthatják. Ezt gyakorlatilag egy mini podcast szerkesztőként kell elképzelni. Később ki akarjuk egészíteni azzal, hogy a felhasználók mikrofonon keresztül rögzített szöveget is szerkeszthessenek.

Android, Windows Phone 7 kliens tervben van?

Igen, de nem akarunk mindent egyszerre fejleszteni. Ha így tennénk, akkor semmivel sem haladnánk igazán jól. Most gyorsan tudunk minden változásra reagálni azokon a platformokon, amelyeken jelen vagyunk – nagyon fontos ezen a piacon, hogy mozgékonyabbak legyünk, mint a konkurens nagy vállalatok. Az iOS-en keresztül teszteljük a piacot; maga a rendszer kiválóan alkalmas erre, hiszen jobban szabályozott, mint az Android. A többi platform is támogatott lesz idővel, de addig még sokat szeretnénk tanulni a felhasználói visszajelzésekből. Egy mélyreható változtatást végigvezetni adott esetben 8-10 platformon egy teljesen más méretű céget feltételez, most erre nincs elég erőforrásunk.

Mik a terveitek a közeljövőre?

Nagyon sok irányban tovább lehet fejleszteni a szolgáltatást, és természetesen folyamatos útkeresésben vagyunk. Sokat beszélünk az ügyfeleinkkel, a felhasználókkal és próbáljuk beépíteni a véleményüket. Most egyébként egy új terméken is dolgozunk, ami elmozdítja a fókuszt a zenei piacról. Már folynak a tárgyalások az első partnerekkel. Szemben a DragonTape bevezetési stratégiájával, ez a projekt nem alulról építkezik. Már az indulás előtt tartalomszolgáltatókkal, kiadókkal együtt fejlesztjük a terméket. Azt gondoljuk, nagy dobás lesz, így további részleteket egyelőre nem is szeretnék elárulni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.