Hirdetés
. Hirdetés

Durvul az okostelefonok körüli szabadalomháború

|

Milliárd dollárokat költenek szabadalmak tömegére és az ezekkel kapcsolatos perekre világszerte. A nagyok, az Apple, a Samsung és a Motorola Mobility (háta mögött a Google-lel) a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat akarják felhasználni fegyverként, hogy minél tágasabb piaci részt keríthessenek ki maguknak.

Hirdetés

Néhány napja a Samsung örülhetett, amikor a Kereskedelmi Bizottság megállapította, hogy az Apple megsértette a szabadalmait. Az Apple fellebbezett, sőt bíróság elé citálná a Samsungot a világon mindenütt. Ugyanis szerintük a koreaiak megátalkodott bitorlói az Apple szabadalmainak – írja a New York Times technológiai blogja.

A jelenleg uralkodó 3G technológia kifut, s az okostelefonok piacát már teljesen a 4G fogja uralni mától úgy három-öt év múlva. Ez gyorsabb adatátvitelt és játéksebességet, sokkal jobb zenei hangminőséget és videominőséget, gyorsabb letöltést, illetve streaminget ígér az smartphone-okon. A 4G felé vezető út pedig új szabványokkal, szabadalmakkal és a licencekkel lesz kikövezve. Legalább is ezt állítja az iRunway szabadalmakkal foglalkozó tanácsadó cég tanulmánya.

Forrás: androidpit.com

A tanulmány szerint a 4G technológiához köthető szellemi javakhoz fűződő jogok birtoklói között némi átrendeződésnek lehetünk tanúi, amiből a Samsung jön ki majd a legjobban. A koreai óriás ugyanis készülék- és memóriagyártóként rengeteget invesztált a 4G-be, különösen az olyan megoldásokba, amelyek lehetővé teszik a szélessáv hatékony használatát vagy az energiaellátás erősebb megbízhatóságát – jelentette ki Animesh Kumar, az iRunway társalapítója.

A Samsung – a tanácsadó cég szerint – már ma is a legnagyobb birtokosa a 4G szabadalmaknak. Az Apple viszont – bármilyen furcsa – nincs a top 10-ben. „A Samsung annyira domináns, hogy kábé 50 százalékkal több 4G-s szabadalma van, mint a legközelebbi követőnek. Az Apple-nek pedig nem lesz más választása, mint licenceket venni” – vélekedett Kumar.

Nem minden szabadalom jelenít meg egyforma piaci erőt. Az iRunway elemzői megpróbálták kiszűrni a „magszabadalmakat”, amelyekkel a cégek piaci előnyre kívánnak szert tenni a technológiai innováció és a szabadalmat védő jogi oltalom kombinációjával. Ebben az összehasonlításban a Qualcomm áll a legjobban 81 magszabadalommal, aztán a Samsung következik 79-cel. A Qualcomm jól ismert a mobileszközökbe való chip-setek és egyéb technológiák szállítójaként, és arról is, hogy zseniális licencadó. Például az Apple új iPadjének 4G-s licence is a Qualcommtól származik.

A Samsung 4G-szabvány portfóliója arra mutat, hogy a társaság erős pozícióban van az Apple-lel szembeni bírósági tárgyalásokon, sőt még szép pénzt is húzhat ki egyik-másik után a cupertinóiak zsebéből.

Nem mintha az Apple nagyon lelkes lenne, hogy rendezzék ezeket a vitás ügyeket. Sőt a vita középpontjába igyekeznek a felhasználói interfészeket állítani, amelyek a felhasználói tapasztalatokat és élményt nyújtják az okostelefon használata közben. A Samsung nem túl erős ezekben a technológiákban, amelyeket alapvetően az operációs rendszerek határoznak meg. Az Apple az androidos mobiltelefonok miatt perli a Samsungot, miközben az operációs rendszert a Google fejlesztette. De az Apple fő célpontja a szabadalomháborúban mégis csak ez.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.