Hirdetés
. Hirdetés

Egy ember az SAP és az Oracle ellen

|

Egy texasi IT-szakember elérte, hogy az SAP és az Oracle kénytelen legyen figyelembe venni panaszait. A hálózati szolgáltatásokkal foglalkozó Michael Pulk egy telefonnal, egy darab papírral és tollal, valamint makacs állhatatosságával vetette bele magát a nagyokkal folytatott küzdelembe.

Hirdetés

Michael Pulk azért döntött úgy, hogy felveszi a kesztyűt a két IT-óriással szemben, mert hónapokon keresztül kellett hallgatnia az SAP egykori leányvállalata, a TomorrowNow szervereinek vészjelző szirénáit azon a texasi Bryanban létesített szerverfarmon, ahol saját cégének gépeit is hosztolták.

A TomorrowNow korábban olcsó szolgáltatásokat nyújtott az Oracle ügyfeleinek. A hardvergyártó 2007-ben beperelte az SAP-t: azt állítva, hogy a TomorrowNow dolgozói illegálisan adatokat töltöttek le a cég kiszolgáló rendszereiből. Az ügy kivizsgálása azóta is tart, a szervereken tárolt információk pedig kiemelten fontos és bizalmas adatoknak számítanak.

Pulk eleinte a megszokott ügymenetet követte: először a TomorrowNow válságkezelőivel, majd a gyártók jogászaival lépett kapcsolatba. Eredménytelenül.

Miután az egyik ügyvéd leereszkedő modorban közölte vele, "nincs tisztában a dokumentumok átvizsgálásának nehézségeivel", Pulk taktikát váltott. December 29-én aggodalmas hangvételű levélben hívta fel az SAP-Oracle pert felügyelő bíró figyelmét arra, milyen hosszú időbe kerül a szerverek szirénáinak elhallgattatása; az őt ért sértésekről és a cégek ügyben tanúsított passzivitásáról azonban nem tett említést.

"A vészejelző azt jelzi, hogy az adattároló hibarezisztens részében hiba történt, és egy újabb meghibásodás visszaállíthatatlan adatvesztést okozhat" - írta Pulk.

A levél felkeltette a bíró figyelmét, aki arra kötelezte az SAP-t és az Oracle-t, hogy egy hónapon belül készítsenek egy részletes jelentést, "amelyben tájékoztatják a bíróságot, hogyan oldják meg ezt a problémát".

A bírói döntés hatására a múlt héten a cégek jogászai be is nyújtották a kért jelentést, amelyben arról tájékoztatják a bíróságot, hogy a riasztórendszert kikapcsolták.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.