Hirdetés
. Hirdetés

Egymillió kínai domain

|

A Kínai Internet Információs Központ szerint most először lépte át a regisztrált .cn domainek száma a milliót.

Hirdetés

A kínai csúcsszintű domaineket felügyelő szervezet szerint decemberben százezerrel túl is lépte az egymilliót a .cn végződéssel regisztrált domainek száma. Ez a 2004-es évhez képest 154 százalékos növekedést jelent, és így a .cn lett a legelterjedtebb ázsiai domain - világviszonylatban pedig a hatodik helyen áll.

A kínai internet felhasználók számát utoljára 2005 júliusában becsülték meg, akkor 103 millióan neteztek az ázsiai országban. A növekedésre jellemző, hogy akkor még csak közel 623 ezer kínai domain létezett. A CNNIC hamarosan az internet felhasználók tekintetében is közöl új adatokat.

Ez a hatalmas növekedés már csak azért is megdöbbentő, mivel a máshol jóval "szabadabb" internet Kínában még mindig egy szigorúan ellenőrzött médium, a kormányzat egyre-másra zárja be a "rendszerellenes" vagy épp "nyugatmajmoló" oldalakat, és igyekszik még a külföldre szakadt kínaiak rendszerellenes blogjait is ellenőrzése alá vonni.

Egy másik hír közben rámutat arra is, hogy Kína az egyetlen oylan ország, ahol a helyi kereső, a Baidu.com "megveri" a Google-t, azaz jóval többen keresnek a kínai cég szolgáltatásával mint a Google-éval. Egy felmérés szerint a Baidu.com az ország tíz tartományában toronymagasan vezet, míg a Google csupán három közigazgatási körzetben bizonyult valamivel jobbnak.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.