Hirdetés
. Hirdetés

Egyre nagyobb az érdeklődés a drónok iránt

|

Több mint 1000 érdeklődő látogatott el a 3. Korzó Drónfesztiválra, a drónversenyen résztvevők száma pedig megháromszorozódott a tavalyihoz képest

Hirdetés

A drónversenyen idén is bárki kipróbálhatta magát, aki kíváncsi volt az eszközök gyakorlati használatára, a profik pedig saját drónjaik tudását is bemutathatták. A verseny sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az előző évhez képest háromszor több nevezés érkezett a mérkőzésekre.

Hirdetés

"Idén három versenypályával és számos drónsimogatóval készültünk, és így a drónhasználat praktikus hátterével is megismerkedhettek a látogatók. Célunk, hogy a drónozás élménye ne csak látvány legyen, hanem egy olyan megfogható és elérhető technológia, amit bárki ki tud próbálni"- mondta el Daubner Csaba, a DroneSys ügyvezetője, az esemény szakmai partnere.

A szakértő hozzátette, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a drónok helyes használata iránt. Csak idén már több mint 1200-an vettek részt a vállalat drónakadémiáján, ahol mindent megtudhatnak a résztvevők a drónokról és azok biztonságos használatáról. A drónokról az is elmondható, hogy átlagosan két fő csoport keresi: a kezdők és a fiatalabb generáció elsősorban saját használatra, kíváncsiságból próbálja ki a technológiát, míg a másik csoport szakmai tevékenységét segítő céllal keresi a számára legmegfelelőbb darabot.

A Drónfesztiválon az eszközök repülési sebességével kapcsolatban az is kiderült, hogy bár azok más-más technológiai paraméterrel rendelkeznek, egy áltagos drón is képes 60-70 km/órás sebességgel repülni, így városi környezetben egy biciklistát vagy autót könnyen tudnak követni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.