Hirdetés
. Hirdetés

Elég volt az Apple-kizsákmányolásból!

|

Állítólag az almás cég vezetője maga is felháborodott, amikor szembesült a gyártóknál tapasztalható viszonyokkal.

Hirdetés

Azzal, hogy mennyire borzasztóak a kínai munkakörülmények a félvezetőiparban (is), már korábban foglalkoztunk. Elsősorban a helyi gyártóüzemek tehetők felelőssé a helyzet kialakulásáért és fenntartásáért, de ezek tulajdonosai sem jószántukból sajtolják ki a végső morzsákat is az alkalmazottakból, hanem az Apple által diktált beszállítói versengés készteti őket az élet- és egészségvédelmi szabályok be nem tartására.

Apple kínai munkások tiltakoznak iPad 2-vel
Apple kínai munkások tiltakoznak iPad 2-vel

Munkakörülményeikkel elégedetlen kínai munkások tiltakozása

Felismerték ezt a folyamat legvégén állók is, így petíciót fogalmaztak meg a Steve Jobs alapította vállalat felé a Change.org-on keresztül. A népszerű Apple termékeket gyártó üzemekben dolgozók alig egy hét alatt több mint 162 ezer szignót gyűjtöttek össze, ami jól jelzi a probléma súlyát. Felhívásukkal szeretnének megoldást találni a nem ritkán fizikai károsodással járó eljárások emberbarátabbá tételére, elkerülendő a repetitív munkavégzésből adódó sérüléseket, akut egészségügyi problémák kialakulását.

A petíció szerint „arra kérjük az Apple-t, hogy készítsen munkavállalói védelmi stratégiát új termékei megjelenésekor, mivel ezekben az esetekben tetőzik a sérülések és öngyilkosságok száma az üzemekben. Elképzelhetetlenül nagy nyomás nehezedik ezekben az időszakokban a gyárakra, hogy tartsák az ütemtervben foglalt termelési kvótákat.”

Noha az Apple hivatalosan nem reagált (még) a petícióra, a vállalat Jobs tavaly őszi halála óta regnáló vezetője, Tim Cook állítólag „felháborodott”, amikor szembesült az embertelen körülményekkel. Levelet írt az amerikai Apple alkalmazottaknak, arra kérve az érintetteket, hogy ássanak mélyebbre a vádakat illetően, és vizsgálják ki a kínai gyárakban tapasztalható rossz munkakörülmények igazságtartalmát.

Persze ne legyenek kétségeink, Cook csak azt teszi, amit a befektetők igényelnek tőle - igyekszik minél magasabb profitot elérni. Ha az amerikai vásárlók elrettennek az iTermékektől, azok embertelen előállítási módszerei miatt, akkor az nyilvánvalóan rossz hatással lesz a bevételekre és a nyereségre is. Kis cinizmussal felismerhető: a CEO intézkedését nem filantróp érzések motiválják, hanem a pénzügyi racionalitás.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.