Hirdetés
. Hirdetés

Elérhető Iuvavum római város digitális térképe

|

A mai Salzburg területén egykoron elterülő település térképe hamarosan okostelefonon is elérhető.

Hirdetés

A salzburgi óvárosban feltárt leletek térképe bemutatja azt is, hogy mikor és miképpen építkeztek a rómaiak. A tervek szerint a digitális térkép hamarosan telefonos alkalmazás formájában is elérhető lesz.

Hirdetés

A Szövetségi Műemlékvédelmi Hivatal (Bundesdenkmalamt) által bemutatott digitális térképen a régészek 75 lelőhelyet tüntettek fel. Csaknem kétezer évvel ezelőtt Salzburg területén volt található Iuvavum, Noricum római provincia egyik legfontosabb városa. Számos lelet tanúskodik a város falairól és építményeiről, legutóbb Salzburg központi sétálóutcáján, a Getreidegassén találtak ókori emlékeket.

Nagyon sok még a feltáratlan terület, de sok régészeti emlék meg is semmisült az idők során, hiszen a városrész a római kor óta lakott - mondta a műemlékvédelmi hivatal vezetője.

 

A nagy turistaforgalom miatt a városban feltárt leleteket rendszerint ismét be kell fedni. A legtöbb római kori emlék a salzburgi Residenzplatz alatti dómmúzeumban látható.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.