Hirdetés
. Hirdetés

Élesedik a vita az internet ellenőrzéséről az USA-ban

|

Az újra benyújtott, valamelyest finomított javaslat értelmében az USA elnökének veszély esetén lehetősége lenne lekapcsolni bármilyen weboldalt vagy szolgáltatást az internetről.

Hirdetés

Az utóbbi években megszaporodtak az állami intézmények ellen végrehajtott internetes támadások, ezért az USA-ban egyes törvényalkotók úgy vélik, vészhelyzet esetén lehetőséget kellene biztosítani az állam vezetőinek az internet teljes vagy részleges lekapcsolására. Az elképzelés tavasszal nagy port kavart az Egyesült Államokban, ezért a képviselők akkor nem fogadták el a javaslatot. A vita azonban továbbra is tart, magánvállalatok és jogvédő szervezetek közösen tiltakoznak az azóta valamelyest finomított javaslat ellen, mert attól tartanak, hogy az állam az eddigieknél nagyobb mértékben az ellenőrzése alá akarja vonni a világhálót.

Jay Rockefeller demokrata képviselő szerint az elnöknek lehetőséget kell biztosítani, hogy támadás esetén lekapcsolja a veszélyeztetett célpontokat az internetről. A tiltakozók azt kifogásolják, hogy az elképzelés szerint a kormányzat nem (csak) a saját hálózatát, hanem a magánszféra - amely több mint 80 százalékkal képviselteti magát az interneten - hozzáférését is korlátozhatná. Azzal érvelnek, hogy a magánvállalatok hatékonyabban el tudják látni saját védelmüket, mint az állam. A szkeptikus megnyilvánulásairól ismert Rockefeller mellett a Fehér Ház volt internet-biztonsági tanácsadója, Melissa Hathaway szerint is fel kell készülni a digitális katasztrófa lehetőségére, ezért olyan rendszert kell kidolgozni, amin keresztül pillanatok alatt meg lehet tenni a szükséges lépéseket.

A legtöbb ember számára a világháló a gondolatszabadság és a vállalkozás szabadságának megtestesítője, viszont az internet ma már jóval több ennél: számos olyan hálózat kiszolgálója, amely kritikus információkat tartalmaz (állami/katonai titkok, üzleti adatok, személyes információk stb.), így a visszaélések lehetőségével is számolni kell. A személyiségi jogi és adatvédelmi aggályok mellett a javaslat ellenzői attól is tartanak, hogy a kormányzat nemcsak tejhatalmat kapna a webes honlapok és szolgáltatások elérhetősége felett - ami üzleti szempontból elfogadhatatlan a cégek számára -, de egyúttal olyan kötelező érvényű biztonsági szabályokat is bevezethetne, amelyek nem feltétlenül igazodnának a vállalati igényekhez. Szakértők szerint támadás esetén nem a teljes hozzáférés-megvonás, hanem a fertőzött gépek és/vagy kódok izolálása a megfelelő megoldás.

A nemrégiben benyújtott új javaslat enyhébben és ködösebben fogalmaz; eszerint az elnöknek lehetőséget kell biztosítani, hogy támadás esetén megtegye a "nemzet védelmét szolgáló lépéseket". Jena Longo bizottsági szóvivő szerint szó sincs az internet államosításáról, és felhívta a figyelmet arra, hogy az elnöknek alkotmányban rögzített joga és kötelezettsége megvédeni a polgárokat bármilyen támadás esetén. A Demokrácia és Technológia Központ (Center for Democracy and Technology) vezető tanácsadója, Gregory T. Nojeim azt állítja, az államnak először a saját háza táján kéne rendet tennie. Figyelmeztetett, hogy néhány hacker egyszerre több kormányzati rendszerbe is betört 2009 júliusában.

Köztudott, hogy a nagy hálózatok mellett az otthoni számítógépek is veszélyeztetettek. A biztonsági szoftvereket gyártó McAfee felmérése szerint havonta 4 millió új számítógép fertőződik meg és válik valamelyik botnet hálózat részévé. (A botnet hálózatot olyan gépek alkotják, amelyek felhasználói nincsenek tisztában azzal, hogy munkaállomásuk fertőzött, és potenciálisan részt vehet a hacker által kitervelt akciókban.) Szakértők szerint igenis van szerepe az USA vezetésének, de nem korlátozásokkal, hanem például oktatással és a támadásokról szóló tények nyilvánosságra bocsátásával.

A TechNewsWorld cikke nyomán


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.