Hirdetés
. Hirdetés

Ellenőrizhetőbb felszámolás

|

Jövőre jön az Elektronikus Értékesítési Rendszer.

Hirdetés

Az Elektronikus Értékesítési Rendszer (EÉR) 2015. január elsejétől hivatalosan is működik, amely által nyilvánosabbá, ezáltal átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé válik a felszámolók munkája.

Hirdetés

Kunfalvi Zoltán, a felszámolói névjegyzék vezetésével kapcsolatos feladatok irányításáért és összehangolásáért felelős miniszteri biztos elmondta: januártól az interneten teszik közzé az árverési hirdetményeket és az értékesítési pályázatokat, továbbá az EÉR-en folyik a licitálás, illetve a pályázati értékesítés is.

A tervek szerint a vásárlóként bárki számára elérhető online felület elősegíti, hogy minél többen vegyenek részt az eljárásban licitálóként, ezzel élénkítve az árversenyt, a befolyó magasabb vételárnak köszönhetően pedig a felszámoló várhatóan a korábbiaknál nagyobb hányadát tudja kifizetni a hitelezői igényeknek és munkavállalói kintlévőségeknek.

Az állami szerv által működtetett számítógépes rendszer várhatóan átláthatóbb, ellenőrizhetőbb eljárást teremt, kizárja a visszaéléseket, megelőzi, hogy olyan személyek, szervezetek szerezzenek tulajdont, akik az adóssal, annak tulajdonosi körével, vagy a felszámoló szervezettel esetleg összejátszanak - hangsúlyozta a miniszteri biztos.

 

Kunfalvi Zoltán szerint az EÉR nagy előnye, hogy biztonságos és stabil, a rendszer a felületen történő összes cselekményt naplózza és eltárolja, tehát az értékesítés és az üzemeltetés is átláthatóvá válik. A felhasználóbarát rendszer továbbá megkönnyíti a lehetséges vevők számára az eladásra meghirdetett vagyonelemek kínálatának áttekintését és az árak összehasonlítását.

Az internetes oldalon 7000 forintért bárki regisztrálhat, a felszámoló társaságok alapdíja havi bruttó 5000 forint, illetve van egy sávos 1000-20 000 forint közötti licitindítási díj, az értékesített vagyon után pedig 1 százalék jutalékot számítanak fel. Az új értékesítési rendszer kifejlesztése megközelítőleg 65 millió forint volt, amelyet a központi költségvetés finanszírozott - mondta a miniszteri biztos az MTI kérdésére.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.