Hirdetés
. Hirdetés

Félezer újítással érkezik a Windows Phone 7.5

|

A Microsoft mobil operációs rendszerének Mango kódnéven fejlesztett frissítése őszre jelenik meg a telefonokon.

Hirdetés

A Microsoft kedden, New Yorkban mutatott be jó néhányat a Windows Phone új képességei közül, és a rendezvénnyel egy időben a szoftvercég hazai leányvállalata is ezt tette Budapesten.

A Mango a mobil alkalmazások és a felhő alapú szolgáltatások szorosabb összekapcsolásában, valamint a HTML 5-képes, hardveres gyorsítást használó Internet Explorer 9 révén a gyorsabb internetelérés terén jeleskedik - a felhasználóknak és a fejlesztőknek kínált új funkciók és lehetőségek zöme erre épül. A hazai felhasználók számára további fontos újdonság, hogy a Windows Phone 7.5 által támogatott nyelvek közé a magyar is bekerült, és a lokalizáció a kezelőfelületen túl a prediktív szövegbevitelre is kiterjed.

Az alkalmazások integrációjának köszönhetően a Mangót futtató okostelefonon több kommunikációs szolgáltatás kapcsolható össze, így a felhasználó egyetlen párbeszéden belül válthat a rövid szöveges üzenetek, valamint a Facebookon és a Windows Live Messengerben zajló chat között.

Az alkalmazások és az internet közötti határ megszűnésének egyik leglátványosabb példája a Bing Vision funkció, amely a telefon kamerájával beszkennelt szöveget vagy vonalkódot felismeri, majd rákeres az interneten, és a releváns információt ún. Kártyán (Quick Card) jeleníti meg. A demóban például egy könyv címét beolvasva a Bing Vision kritikákat gyűjtött, és azt is megadta a kártyán, hogy mely internetes könyváruházban, mennyiért kapható, egyúttal az Amazon két - print vásárlást és e-book letöltést segítő - mobil alkalmazását is feltüntetve.

A Microsoft továbbfejlesztette a Windows Phone kezdő képernyőjére tűzhető élő csempéket (Live Tiles) is, amelyek folyamatosan frissülő tartalmat jelenítenek meg. A felhasználók például fontos email párbeszédeket vagy névjegycsoportokat tűzhetnek a kezdőképernyőre. A névjegyek szorosabb integrációt kínálnak az olyan közösségi hálózatokkal is, mint a Twitter és a LinkedIn. A felhasználók több postafiókjukat is összekapcsolhatják, és azok tartalmát egyetlen Beérkezett üzenetek mappában tekinthetik meg. A Mango beépített funkciója a szöveget beszéddé, illetve a beszédet szöveggé alakítja, így lehetővé teszi az ujjak használata nélküli üzenetírást és csevegést. A New York-i rendezvényen a British Airways alkalmazását is demózták, amely jegyfoglaláskor 3D-ben mutatja a gép utasterét a megfelelő ülés kiválasztásához, majd a kezdőlapra tűzött csempében friss járatinformációt jelenít meg, és a beszkennelhető, elektronikus beszállókártyát is könnyen elérhetővé teszi a telefonon.

A Mango az Office Mobile frissített verzióját tartalmazza, és kapcsolódik a felhőben elérhető Office 365-höz is. A vállalati felhasználók számára különösen hasznos lehet, hogy digitális jogosultságkezeléssel (DRM) védett emaileket küldhetnek telefonjukról, amelyet csak a címzett nyithat meg. Látványos funkciót biztosít a naptárral kialakított integráció is: amikor a felhasználó emailben meghívást kap egy találkozóra, naptárja automatikusan megnyílik a javasolt időpontot mutatva.

A Windows Phone 7.5 Skype alkalmazást is tartalmaz majd az internet alapú telefonhívásokhoz, amiért a mobil távközlési cégek nem lelkesednek. A Microsoft egyelőre nem részletezte, hogy a Skype alkalmazás milyen díjszabás mellett lesz használható telefonhívásokra.

A Microsofttal kialakított együttműködés részeként a Nokia első Windows Phone alapú telefonjain a Mango fog futni. Az Acer, a Fujitsu és a ZTE szintén első ízben jelentkezik majd Windows Phone alapú okostelefonokkal, a szoftvercég olyan, meglévő hardvergyártó partnerei mellett, mint a HTC és a Samsung. A készülékek várhatóan őszre kerülnek forgalomba. A Mangót a jelenlegi Windows Phone 7-felhasználók ingyenes szoftverfrissítés formájában kapják majd meg később, az év folyamán.

A szoftvercég azt is bejelentette, hogy a Windows Phone 7 ingyenes fejlesztőeszközeinek béta verzióját 24 órán belül letölthetővé teszi. Ezekkel a fejlesztők a Mangóra is készíthetnek alkalmazásokat és játékokat. Jelenleg több mint 17 ezer alkalmazás érhető el Windows Phone 7-re, amelyek között nemzetközi téren is sikeres, magyar fejlesztések is találhatók.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.