Hirdetés
. Hirdetés

Gödörben a Microsoft

|

Nyilvános történetének első árbevétel-csökkenéséről számolt be a szoftvercég. Nem várnak gyors javulást.

Hirdetés

A pénzügyi válság komolyan sújtja a világ legnagyobb szoftvercégét, amely 1986 - nyilvános bevezetése - óta először számot be részvényeseinek árbevétel-csökkenésről. Profitjuk az egy évvel ezelőtti 4,39 milliárd dollárról 2,98 milliárd dollárra esett vissza, míg az árbevétel 13,65 milliárd dollár körül alakult, ami összességében 6 százalékos csökkenést jelentett.

 

 

ms_bevetel.jpg


A Microsoft a legnehezebb gazdasági környezettel szembesült története során - mondta Chris Liddel, a társaság pénzügyi vezérigazgatója az eredmény publikálását követő elemzői beszélgetésen. "Habár szeretnénk azt hinni, hogy kifelé tartunk a gödörből és hamar, fájdalommentesen talpra állunk, a realitás az, hogy lassú javulásra számítunk" - nyilatkozta Chris Liddel, akinek az elmondása szerint jelenleg nem úgy tűnik, hogy kifelé tartanának a gödörből. "A gazdasági válság minden területen és földrajzi helyen negatív hatással van az üzleti eredményünkre".

Jelentésük szerint ugyanis jelentősen estek a kliens és szerveroldali rendszerek eladásai világszerte. "Habár a legtöbb üzleti ügyfelünk mind megújítja a szerződésünket, a fő gond az, hogy visszafogták a költekezésüket a vállalatok. Nem fejlesztik rendszereiket, nem vesznek fel alkalmazottakat, s így további szoftver-licenceket sem vásárolnak tőlünk" - mondta Chris Liddel, aki szerint ráadásul még az olcsóbb szoftverek iránti igény is megnőtt, ami szintén nem kedvez a redmondi cégnek.

 

Mint ismert korábban ezen okból 5000 fős leépítést jelentett be a szoftvercég, amely végkielégítések kiadásai és a felesleges készletek leírása szintén 710 milliárd dolláros kiadásai szintén hozzájárultak a rossz eredményhez.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.