Hirdetés
. Hirdetés

Google: összeesküdtek ellenem

|

Ritka megnyilvánulás ez a technológiai szektorban: a Google azzal vádolja riválisait, hogy szabályosan összeesküdtek ellene.

Hirdetés

Google

A Google - aki nemrég elvesztette a becsődölt Nortel szabványai iránti harcot - a technológiai szektorban ritka megnyilvánulást produkált szerdán: jogi vezetője, David Drummond azzal vádolta a Microsoft,az Apple, az Oracle és más cégeket, hogy összefogtak a Google ellen és az Android terjedését igyekeznek blokkolni minden lehető eszközzel. Hiszen az említett cégek azért vásárolják fel a szabadalmakat, hogy gyakorlatilag egy új adót tudjanak kivetni az Android mobiltelefonokra.

A jogi képviselő szerint az összeesküvés miatt drágábbak lesznek az androidos készülékek, de a technológiai innováció is egy helyben fog topogni. Egy blogban Drummond azt írta, hogy korábban a Microsoft és az Apple mindig egymás torkának estek, ám amikor egy ágyban fekszenek le, akkor az ember el kezd gondolkodni, hogy most mi is történik.

A Microsoft és az Apple közösen vásárolták meg a becsődölt Nortel szabványait, a jogi vezető szerint azért társultak be, hogy biztosak legyenek, nem a Google szerzi meg őket.

A Microsoft általános jogi tanácsadója, Brad Smith a Twitteren cáfolta a Google jogi képviselőjének állításait. Szerinte felkérték a Google-t, hogy közösen induljanak az aukción, ám a keresőóriás visszautasította az ajánlatot.

A Google Android operációs rendszerével megkerülhetetlen szereplővé vált az okostelefonok piacán: 2011 második negyedévében a Canalys szerint 48 százalékos volt a piaci részesedésük, az Apple iOS-a csupán 19 százalékot mondhat magáénak. Ám a Google-nak kevés technológiai szabadalom van a birtokában, emiatt például az Oracle is perbe fogta őt a Java szabvány megsértése vádjával.

A keresőóriás igyekszik megerősíteni szabadalom portfólióját, nemrég több mint ezret vásárolt az IBM-től. Továbbá tárgyalásokat folytat a InterDigital megvásárlásáért: a cégnek 3 milliárd dollár értékű szabadalom van birtokában.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.