Hirdetés
. Hirdetés

GPU-i miatt perelik az NVIDIA-t

|

A céget azzal vádolják, hogy nem tájékoztatta részvényeseit egyes grafikus processzorainak sorozatos meghibásodásáról.

Hirdetés

A kedden benyújtott csoportos kereset minden olyan részvényesre érvényes jogorvoslatot próbál kivívni, aki 2007. november 8. és 2008. július 2. között vásárolt NVIDIA-papírokat. Július második napján ugyanis az NVIDIA benyújtott egy jelentést az Amerikai Értékpapir- és Tőzsdefelügyeleti Bizottságnak (SEC). Eszerint 150-200 millió dolláros, egyszeri kiadással kívánja fedezni azokat a költségeket, amelyeket az egyes noteszgépbe épített, utóbb meghibásodott NVIDIA GPU-k garanciális javítása és cseréje indokol. Az utolsó negyedéves közgyűlésen a cég már 196 millió dollárról beszélt befektetőinek. Az NVIDIA akkor azt állította, hogy nem volt képes kideríteni a GPU-k meghibásodásának okát, és úgy ítélte meg, hogy nagyon alacsony az esély a GPU-k meghibásodására. A cég végig kitartott az eredeti bejelentésben foglalt álláspontja mellett a meghibásodások valószínűségét és az érintett ügyfelek számát illetően.

Az NVIDIA mindössze annyit közölt a megszokottnál magasabb meghibásodási aránnyal kapcsolatban, hogy "vizsgálataik szerint a tokozás és a szilíciummagok készítésekor szerencsétlen módon egy időben felhasznált, gyengébb minőségű anyagok, a nem a legjobb hatásfokú hűtési megoldások és bizonyos felhasználói szokások együttesen felelősek a problémáért". Több különböző, NVIDIA-chipeket használó noteszgépgyártót is érintett a probléma, de az NVIDIA álláspontja szerint a meghibásodások csekély számú ügyfélnek okoztak problémát.

A benyújtott kereset alapján viszont egyes piaci résztvevők megkérdőjelezik, hogy a 200 milliós tartalék elegendő lesz a garanciális költségek fedezésére, bár NVIDIA-közeli források szerint a cég biztos abban, hogy az összeg megfelelő a probléma kezelésére.

A kereset arra is kitér, hogy a 200 millió dolláros egyszeri költség bejelentést követően az NVIDIA-részvények ára 12,98 dollárra zuhant az előző napi 18,78 dollárról. A bejelentés óta eltelt két hónap alatt az NVIDIA papírjainak ára 10 és 11 dollár között mozog (eltekintve egy rövid, 14 dolláros csúcstól augusztus utolsó hetében), tehát nem volt képes megközelíteni a régi szintet, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a cég tőzsdei tőkeértéke több mint 3 milliárd dollárral csökkent. Tegnap az NVIDIA-részvények 10,92 dolláron zártak.

Az objektivitás azonban megkívánja, hogy megemlítsük: számos egyéb faktor is szerepet játszik abban, hogy az NVIDIA-értékpapírok ára alacsonyan maradt. Az asztali gépekbe szánt GPU-k értékesítése alacsony volt a második negyedévben, és már nem az NVIDIA-é a leggyorsabb GPU-t a piacon, mivel az ATI átvette a vezetést, és az Intel marketinggépezete is jókora lármát csapott a még a kanyarban sem lévő Larrabee-vel kapcsolatban.

A kereset azon a kulcsfontosságú kijelentésen alapszik, amelyet az NVIDIA befektetői kapcsolatokért felelős alelnöke, Michael Hara tett 2008. szeptember 4-én a Citigroup Technológiai Konferencián. Hara a következőket mondta: "Már több mint egy éve, egészen tavaly augusztus óta dolgozunk ennek a problémának a megoldásán, ügyfeleinkkel karöltve."

Annak érdekében, hogy a GPU-val kapcsolatos problémáknak elejét vegyék, a HP és a Dell is megjelentetett firmware-frissítéseket, megváltoztatva noteszgépeik hűtésének működését. A hibajavítások a hűtőventilátorok forgási sebességét és működési idejét egyaránt érintik, velük együtt pedig a CPU- és GPU-órajelek változását is. A kereset szerint a firmware-frissítések célja nem más, mint hogy a garanciális időn túlra tolják a GPU-k meghibásodását.

A kereset legfontosabb állítása, hogy az NVIDIA már 2007 novembere óta tud a lehetséges problémáról, és annak érdekében, hogy a cég financiális helyzetét nagy mértékben befolyásoló kérdést eltitkolja, valótlan és félrevezető nyilvános kijelentéseket tett.

A nagy kérdés persze az, hogy az NVIDIA mióta tud a problémáról. Ennek megválaszolásához egy sorozat másik kérdésre is tudni kéne a választ. Például arra, hogy mennyi időbe telt, amíg a HP vagy a Dell megkereste az NVIDIA-t a GPU-kkal kapcsolatban tapasztalt problémák miatt. Azt is el kell dönteni, hogy mennyiben felelős az NVIDIA - a teljes probléma az ő vállukat nyomja, vagy a noteszgépek gyártóinak is része van abban, ha a nem megfelelő hűtőrendszerek alkalmazása okozta a GPU-k tönkremenetelét.

Az ügyben egy dolog egészen biztos: az NVIDIA hosszú pereskedésnek néz elébe!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.