Hirdetés
. Hirdetés

Gyakrabban frissít az Adobe?

|

Lyukacsosak az Adobe szoftverei, amin gyártójuk javítani szeretne. A havi frissítést egyelőre cáfolják.

Hirdetés

Az elmúlt fél évben sok kritika érte az Adobe szoftvereit az azokban fellelt sérülékenységek miatt. Mondhatni a szoftvercég végeláthatatlan küzdelmet folytat, hiszen amint kijavít egy biztonsági rést, egy újabb jelenik meg, amelyet az internetes bűnözők előszeretettel támadnak.

 

 

 


Ezt támasztja alá az F-Secure márciusban publikált jelentése is, amely szerint az Adobe megoldásai gyakran kerülnek célkeresztbe. A vizsgált időszakban a negatív sztár egyértelműen az Adobe Reader volt, amely a vizsgált 900 támadásból 61 százalékban részesedett, míg ugyanez az arány a Microsoft Word kapcsán mindössze 24 százalék volt. Ezt egyébként a redmondi szoftvercég félévenként megjelenő összefoglaló biztonsági közleménye is alátámasztja, mely alapján az Adobe megoldásai (Flash Player, Reader) jelentik a Windows operációs rendszerekre a legnagyobb külső fenyegetést.

Az Adobe mindennek ellenére eddig kitartott a negyedéves frissítési ciklus mellett a Reader és az Acrobat esetén, ám most elképzelhető, hogy a redmondi szoftvercéghez hasonlóan átállnak a havonta esedékes foltozáshoz - az amerikai PC World beszámolója szerint. Brad Arkin, az Adobe biztonsági vezetője a Microsoft egyik rendezvényén feltett kérdésre ugyanis elmondta, hogy a továbbiakban elképzelhető, hogy igazodni fognak a redmondi szoftvercég frissítőcsomagjaihoz, azaz minden hónap második keddjén adnák ki javítócsomagjukat ...háromhavonta. Az amerikai PC World és az Ars Technica beszámolója szerint utóbbi nem teljesen egyértelmű, hiszen írásaikban a havi frissítés lehetőségéről írnak.

Brad Arkin ellenben Twitter profiljában hevesen cáfolni kezdett az esemény után. Elmondása szerint ugyanis a redmondi szoftvercég rendezvényén feltett, a Microsoft frissítési ciklusához igazodást firtató kérdésre az Adobe szakértője nem adott egyértelmű választ. "Igen, ez is egy lehetőség, amit vizsgálunk" - írja Twitter bejegyzésében. E mellett sietve leszögezte, hogy semmiféle bejelenteni valója sincs a frissítési ciklussal kapcsolatban, sőt elmondása alapján a patch-keddre való elképzelhető átállással sem adnának ki több frissítést.

Az ügy tehát homályos, ám az biztos, hogy az Adobe felhasználói nagyobb biztonságra vágynak, amire a gyakrabban érkező frissítések megoldást jelentenének. Ennek ellenére, ha az Adobe a közeljövőben szeretné utóbbit meglépni, azt egyelőre semmiféle módon nem akarja kifelé is kommunikálni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.