Hirdetés
. Hirdetés

Harangoznak a netbookoknak

|

2011 második negyedévében a tablet eladások megelőzték a netbook eladásokat. Annak ellenére, hogy a tabletek most először körözték le a netbookokat - nagyon úgy tűnik, hogy a netbookok az utolsókat rúgják.

Hirdetés

Az ABI Research piackutató cég jelentése szerint 2011 második negyedévében a tablet eladások globális szinten 13,6 millióra emelkedtek, emellett a netbookok csak 7,3 milliót tudtak produkálni. Az első negyedéves 8,4 milliós forgalomhoz képest a netbookok 13 százalékkal kevesebbet prezentáltak, de ami ennél is fontosabb, az a tablet eladások robbanásszerű növekedése - míg 2011 első negyedévében 6,4 millió tablet talált gazdára, addig a másodikban ez a szám 112,5 százalékkal emelkedett. Persze ez várható volt, sőt, a netbookok talán még így is felülmúlták a várakozásokat.

A napjainkban használt eszközöknél elsődleges szempont a hordozhatóság és a jó teljesítmény, ebben pedig a tabletek lassan verhetetlenek lesznek. A kis méretű, gyors internetezésre és emailezésre alkalmas okostelefonok kis túlzással mindent tudnak, amit egy netbook is, a tabletek ellenben sokkal inkább multimédiás élményt kínálnak a felhasználóknak. A netbookok hátrányát az is növeli, hogy a nagyobb teljesítményű laptopok ára folyamatosan csökken. Az olyan hibrid eszközök, mint az Asus Eee Pad Transformere pedig mindkét világból elvették a legjobb dolgokat: hordozhatóak, mint egy tablet, de emellett rendelkeznek billentyűzettel is.

Az ABI szerint egy olyan világ felé haladunk, amelyikben a tablet szárnyal, a netbook zuhan, és ez valószínűleg már nem visszafordítható.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.