Hirdetés
. Hirdetés

Ilyen lesz a ráncfelvarrás után a Windows 10

|

A Windows 10 néhány belső alkalmazásának legújabb verziója már magán hordozza a változás első jeleit. Az újdonságok nem bökik ki a szemünket, de azért észrevehetőek.

Hirdetés

Jó ideje tudjuk, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik szemrevalóbbá tenni a Windowst, és az elmúlt napokban betekintést nyerhettünk abba, hol tart a fejlesztés. A cég ugyanis kiadta több belső Windows 10-applikációjának frissítését, ilyen például a Térképek, a Számológép, a Naptár, vagy épp a Sticky Notes. Az appok elindítása után pedig szinte azonnal szembetűnik, hogy a Microsoft elkezdte lekerekíteni a hegyes sarkokat.

Hirdetés

A formai változások egyelőre még visszafogottak, csupán a belső menükben és a beugró üzenetekben érvényesülnek, de biztosak lehetünk benne, hogy idővel az összes többi belső appban, továbbá az Xboxban, az Office-ban és más Microsoft termékekben is megjelennek majd.

A lekerekített dizájn voltaképpen nem újdonság a Microsoft történetében, a Windows 8-ban és a Windows mobilokban már próbálkozott vele a cég, amikor bevezette a Metro UI dizájn nyelvet. Ezt a régi megoldást porolta most le, persze felfrissítve, újraértelmezve: ellentétben az Apple macOS Big Surjával, ahol a sarkok határozottan gömbölyödnek, a Windowsban mindez kevésbé direkt, finomabb, inkább csak utalásszerű.

A Microsoft mindeközben sok más új megoldást is tesztel a Windows 10 felhasználói felületén, és azt tervezi, hogy az egész felületet a modern, "olvadékony" Fluent Designra állítja át.

És még egy fontos hír a fejlesztésről: a Windows betekintő program egyik vezetője, Brandon LeBlanc által írt blogposzt szerint munkatársai annak megvalósításán dolgoznak, hogy a lemezeket és a köteteket a közvetlenül Gépházból tudjuk kezelni. Ha minden jól megy, rövidesen olyan feladatokat is innen tudunk majd elvégezni, mint a kötetek formázása, a lemezinformációk lekérése és a meghajtó betűk kiosztása.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.