Hirdetés
. Hirdetés

Immár közel 65 millióan használják a Prezit

|

Jövőre a marketing és értékesítési területen dolgozó üzleti felhasználók állnak majd a cég stratégiájának fókuszában.

Hirdetés

Árvai Péter, a világhírű magyar startup az MTI-nek nyilatkozó társalapító-vezérigazgatója szerint a csaknem 65 millió felhasználó több mint 200 millió nyilvánosan elérhető prezit hozott létre mostanra. A közösség által készített preziket összesen több mint egymilliárdszor nézték meg. A Prezinek havonta 1,1 millió új felhasználója van.

Kiemelte: büszke ezekre az eredményekre, a Prezi terjeszkedésére, mert ez is hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország és Budapest jó hírét vigyék a világban. Árvai Péter elmondta, hogy 2015-ben gyorsan nőtt üzleti felhasználóik száma, ezen belül pedig elsősorban a marketing és értékesítési területen bővült a Prezit használók köre. Ők használják ugyanis a legtöbbet a Prezi úgynevezett párbeszéd alapú prezentációját: ilyenkor az előadónak nem kell az egész előadáson végiglapoznia, hanem rögtön egy-egy kívánt diára ugorhat.

Az ő igényeik kiszolgálására számos új sablont is létrehoztak; ez is része annak a stratégiának, hogy a Prezi csapatalapú és mobil megoldásokkal igyekszik segíteni a felhasználóit.

A Prezi idén mintegy 40 fővel növelte munkavállalói létszámát, így a budapesti irodában jelenleg 180-an, a San Francisco-iban pedig 50-en dolgoznak, s ezzel egyelőre elérték az optimális létszámot. Az idei év egyik legfontosabb eseménye volt a Prezi életében, hogy a szoftvert Androidos eszközökre is kifejlesztették, ezzel jelentősen nőtt a mobil megtekintések száma mind az egyéni, mind a céges előfizetők között. Az androidos fejlesztés során számos felhasználói visszajelzést beépítettek, és visszacsatornáztak a már korábban megjelent, iOS-en futó szoftverbe, ennek köszönhetően felhasználóbarátabbá vált a Prezi. Ezzel teljesült az a kezdeti céljuk, hogy a Prezi azonos felhasználói élményt nyújtson minden platformon.

Mostantól arra törekednek, hogy a Prezit még könnyebb legyen használni, és lépést tartsanak a folyamatosan megjelenő újdonságokkal, eszközökkel, hogy képesek legyenek ezekre is azonnal reagálni. A Prezi tavaly novemberben kapott 57 millió dollárnyi befeketést a Spectrum Equitytől, valamint a cég korábbi befektetőjétől, az Accel Partnerstől. Árvai Péter elmondta, hogy ez a tőke biztonságot ad a jövőbeli tervezéshez és az esetleges új befektetésekhez.     

A 2016-os tervekről a vezérigazgató elmondta, hogy egyre több cég, a munkahelyeken pedig egyre több csapat használja a Prezit, ami egyre széleskörűbb igényeket támaszt a Prezi felé is; ezeknek a kihívásoknak úgy szeretnének megfelelni, hogy a technológia eltűnjön, és minél zökkenőmentesebb, emberközpontúbb legyen az üzleti kommunikáció.

A legutolsó nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint a Prezi magyarországi cége, a prezi.com Kft. 2014-ben enyhén, mintegy 205 millió forintra növelte nyereségét, az előző évi csaknem 203 millióról. A társaság értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly 3,5 milliárd forintra emelkedett a 2013-as 2,3 milliárdról.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.