Hirdetés
. Hirdetés

Intel-chipek kerülhetnek az iPadekbe?

|

Paul Ottelini, az Intel vezérigazgatója szerint az Apple-nek is megérné, ha a cége által gyártott, a versenytársakénál kisebb és energiatakarékosabb chipeket építené a táblagépeibe.

Hirdetés

Paul Ottelini
Paul Ottelini
Az Apple csak nyerhetne azon, ha az Intel apró, kedvező energiafogyasztású lapkáit építené be az iPadekbe – jelentette ki Paul Ottelini, a chipgyártó vezérigazgatója múlt csütörtökön, a vállalat Santa Clarában rendezett befektetői napjának kerekasztal-beszélgetésén. Ottelini szerint az Intel termékeinek kézenfekvő előnyeit még az Apple sem hagyhatja figyelmen kívül: „Az a dolgunk, hogy [piaci szempontból] megkerülhetetlenné tegyük a chipjeinket” – hangsúlyozta a CEO.

Az iPad 3-ban az Apple saját tervezésű, a Samsunggal legyártatott A5X processzorai ketyegnek. Az A5X úgynevezett system-on-a-chip (SoC) architektúrára épül: egy duplamagos, egy gigahertzes CPU és egy négymagos PowerVR SGX543MP4 GPU erejét egyesíti. A lapkák az évek óta elavultnak számító 45 nanométeres gyártási technológiával készülnek, minek következtében az iPad minden egyes „inkarnációjában” nőtt a méretük: az A5X chipek éppen 310 százalékkal nagyobbak, mint az Apple első generációs tabletjében használt A4-esek.

Szakértők szerint az Intel technológiája nagyban hozzájárulhatna az iPadekben használt chipek méretének és az eszközök energiafelhasználásának csökkentéséhez. A cég kurrens termékvonalát képviselő Ivy Bridge processzorok már a 22 nanométeres architektúrára épülnek; a cég a tervek szerint 2013-ban mutatja be első, hasonló gyártási technológiával készülő mobil processzorait.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.