Hirdetés
. Hirdetés

iPad 3 még az idén?

|

Nagyobb felbontást és korai debütálást ígér az új táblagép.

Hirdetés

A Reuters a tajvani Economics Daily-re hivatkozva tette közzé, hogy az idei év utolsó negyedében megjelenik az Apple következő generációs táblagépe. Az iPad 3 elődjénél jóval nagyobb felbontású kijelzővel rendelkezik majd, ezen kívül azonban kevés részlet vált ismertté az új készülékről.

Nem egykönnyen eldönthető, hogy a fenti információ valóságot tartalmaz-e vagy sem. Korainak tűnik a negyedik negyedéves bejelentés annak tükrében, hogy az Apple csak idén tavasszal dobta piacra iPadjának második generációját. Igaz, a tabletek esetében még nincsen olyan kialakult menetrend, mint az iPhone-oknál (habár utóbbiak esetén 2011-ben pont felborult a 2008-ra kialakult nyári ütemezés, a japán természeti csapások miatt).

Ugyanakkor könnyen magára haragíthatja az Apple saját rajongóit azzal, hogy túl korán lép piacra a termékkel. Közismerten rövid a Steve Jobs vezette cég eszközeinek életciklusa, már ha az újabb változatok megjelenéséig eltelt időt vesszük figyelembe. Sok felhasználó már az évenkénti telefoncserét is erőltetettnek tartja; ha a két iPad debütálása között mindössze háromnegyed év telik el, az akár vissza is üthet az Apple-re.

Apple ipad 2 tablet
Apple ipad 2 tablet

Apple iPad 2 - az utód még idén követi?

Korábban egyébként olyan, hihetetlennek tűnő információk is napvilágot láttak, miszerint a vállalat már szeptemberre előrukkol új táblagépével, egyes források szerint akár 3D-s kijelzővel is rendelkezhet az új tablet. Mivel az Apple közismerten rigorózusan kezeli új, még meg nem jelent termékei specifikációit, hivatalosan nem reagált egyik feltételezésre sem. Tény, hogy háromdimenziós LCD-vel ismét egyeduralkodóvá válna a piacon, ám ennek kockázatai egyelőre meghaladják a várható nyereséget.

Ami pedig nem kevés: az Apple ugyanis jelenleg is „kaszál" a táblagépek piacán. Amint azt a múlt heti WWDC-n bejelentették, 25 millió készüléket adtak el az elmúlt 14 hónap során - ezzel szemben a legerősebb konkurens, az Asus idén piacra dobott Eee Pad Transformere a becslések szerint júniusban „csupán" 300 ezres eladási számot produkál (áprilisban és májusban 400-400 ezret értékesítettek belőle). Egy 16 GB-os, Wi-Fi képes iPad előállítási költsége - az iSuppli becslése szerint - 259 dollár 60 cent, leszámítva a kutatási-fejlesztési és licencelési-szabadalmi kiadásokat. A táblagépek 5-600 dollár közötti áron kerülnek forgalomba az Egyesült Államokban, ebből könnyen felmérhető, milyen haszna van rajta az Apple-nek.

A kategória minden újdonsága ellenére a vállalat bizonyára megfontoltan halad az új generációk fejlesztésével - ennek tükrében a német illetve tajvani hírforrások beszámolóit nem árt némi távolságtartással kezelni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.