Hirdetés
. Hirdetés

Itt az első magyar angyal szervezet

|

A Day One Capital igazgatóságában Straub Elek, Kákosy Csaba és Simó György is megtalálható.

Hirdetés

Megalakult Magyarország első angyal-befektetői tőkealapja, amely a nemzetközileg is versenyképes ötletek korai felkarolását tűzte ki célul. Azaz a nagyobb kockázati tőkebefektetőkkel szemben a cég már az indulás egészen korai szakaszában képes támogatást nyújtani az induló cégeknek. Így a kezdő informatikai vállalkozásoknak is, egy új lökést adva a magyar startup szférának, amely eddig hiányolta a hasonló angyal szervezetek jelenlétét.

 



"A méretet nem nézzük, csak a projektben rejlő potenciált. Ha szövetséget kötünk, az induláshoz szükséges tőke mellett tapasztalatunkkal, szervezési és vezetési tanácsainkkal, iparági kapcsolatokkal – és ami talán a legfontosabb – üzleti társként személyes elkötelezettségünkkel is szeretnénk hozzájárulni a sikerhez" - olvasható a Day One Capital weboldalán. A cégvezetők komoly tapasztalatához pedig kétség sem férhet, hiszen az igazgatóságban ott találjuk Straub Eleket, a Magyar Telekom korábbi vezérigazgatóját, Kákosy Csabát, gazdasági és közlekedési ex-minisztert, valamint például Simó Györgyöt a T-Online és a T-Com korábbi vezérét.

Az angyal-befektetői tőkealap elsősorban innováció alapú vállalkozásokat keres az informatika, internet, távközlés, energetika és pénzügy területéről, de elmondásuk alapján a cégvezetők érdeklődnek az egészségügyi, biotechnológiai és orvostechnológiai újítások iránt is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.