Hirdetés
. Hirdetés

Jogtalan a böngészőpluginek használata?

|

Közel kéttucat nagyvállalat ellen nyújtott be keresetet az Eolas, mert véleménye szerint jogtalanul használják a cég levédett technológiáját, ami lehetővé teszi a külső forrásból származó alkalmazások beillesztését böngészőkbe és weboldalakba.

Hirdetés

Az amerikai Eolas Technologies szabadalmi pert indított 22 nagyvállalat, többek között az Adobe, a Google, a Yahoo, az Apple, a Sun, az eBay és az Amazon, valamint több más cég ellen. A felperes kedden nyújtotta be keresetét egy texasi bíróságnak, és azt állítja, hogy az említett cégek megsértették a vállalat két szabadalmát, amelyeket "külső alkalmazások beágyazása webes böngészőkbe", illetve "külső alkalmazások beágyazása weboldalakba pluginek és/vagy AJAX segítségével" témában védetett le. Az Eolas nevéhez köthető az első olyan böngésző, amely támogatja a külső plugineket. A fejlesztést 1993-ban mutatták be, de már akkor is sok vita övezte a szoftvert, és később, a szabadalom 1998-as bejegyzése után is szinte csak a perek kapcsán lehetett hallani az egyébként bioinformatikával foglalkozó Eolas-ról.

A felperes cég elnöke, Michael Doyle elmondta: vállalata több mint 15 éve fejlesztette ki és mutatta be széles körben ezt a technológiát, amely lehetővé teszi, hogy a fejlesztők távoli szervereken tárolt interaktív tartalmakat illesszenek be weboldalakba (például Flash videókat, alkalmazásokat). Mark Swords, az Eolas vezérigazgatója azt kéri a bíróságtól, tiltsa meg a szabadalomban foglalt technológia használatát az említett vállalatoknak, és kötelezze őket a tényleges kár háromszorosának megfizetésére. Véleménye szerint ugyanis régóta jogtalanul használják az Eolas levédett megoldását.

Nem ez az első eset, hogy az Eolas - amely jobbára csak peres ügyeiről ismert - bírósághoz fordul szabadalomsértés vádjával. A Microsoft ezúttal kimaradt a beperelt cégek sorából, de csak azért, mert egy hasonló ügy kapcsán 2003 augusztusában már 520 millió dollár kártérítést fizetett az Eolas-nak, majd az ezt követő többéves jogi procedúra után 2007 augusztusában végleg lezárta az ügyet egy nyilvánosságra nem hozott mértékű pénzösszeg kifizetésével. Az ügy kapcsán a nagyvállalatok bírálták az USA szabadalmi jogi szabályozását, amely lehetővé teszi irreális pénzösszegek kicsikarását a vereséget szenvedett cégektől. Ennek ellenére azóta sem módosították a szabályozást.

A fentieken túl egyéb negatív hatásai is vannak az Eolas szabadalmának, legalábbis a W3C (World Wide Web Consortium) igazgatója, Tim Berners-Lee szerint, aki 2003-ban kezdeményezte a szabadalom megszüntetését, arra hivatkozva, hogy gazdasági és technológiai károkat okoz, és gátolja az internet fejlődését. Mark Swords ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az illetékes hatóság már háromszor megvizsgálta szabadalmukat, és minden alkalommal úgy találta, helytálló a követelésük. Megjegyezte, hogy vállalata hajlandó tárgyalni az alperesekkel, és nem hiszi, hogy a per árthat a világhálónak. A beperelt cégek képviselői egyelőre nem kommentálták az esetet.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.