Hirdetés
. Hirdetés

Jövő márciustól a már weboldalak mobil verziója alapján rangsorol a Google

|

Már idén szeptemberben szerették volna bevezetni a változtatást, de a koronavírus miatt úgy döntöttek, hogy a weblapok kapnak még egy kis haladékot, hogy optimalizálhassanak.

Hirdetés

Egyre inkább hordozható okoseszközeinken, legfőképpen telefonjainkon böngészünk az internetes tartalmak között, viszont rengeteg weboldal még nem kifejezetten támogatja a kis képernyős megjelenítést. Az, hogy a telefonokon is megfelelően nézzen ki és működjön egy adott honlap, kifejezetten sok extra munkával jár a weblap-fejlesztők szempontjából. Márpedig hamarosan fontos lesz a mobilos optimalizáció, ugyanis a Google ez alapján rangsorolja majd az oldalakat. 

Hirdetés

A cég nem ma kezdettel el szemezni az ötlettel, sőt az első ilyen tervek már 2016-ból származnak. Végül idén szánták el magukat, hogy a rangsoroló rendszereikkel ösztönözzék a honlapok üzemeltetőit, hogy fektessenek nagyobb hangsúlyt a mobilos felületekre. Eredetileg már szeptemberben tervezték bevezetni az új algoritmusokat, amik átvizsgálták volna, hogy egy adott weblap milyen szinten optimalizált a kisebb kijelzős, érintős eszközökre, és elsősorban alapján sorolták volna előre vagy hátra. Lényegében a legnagyobb súllyal ez döntötte volna el, hogy mennyire prominens helyen jelenik meg egy-egy keresés alkalmával.

"Rájöttünk, hogy ezekben a bizonytalan időkben sokszor nehezebb fókuszálni a munkára, mint általában, tehát úgy döntöttük, hogy az eredetileg tervezett idősávot kitoljuk 2021 márciusának végéig." - adta a világ tudtára a tech-óriás egy közleményben, melyben kiemelték, hogy a halasztás fő indoka a jelenleg is tomboló koronavírus világjárvány.

Így tehát a weboldalak egy kis haladékot kaptak, hogy egy olyan felületet hozzanak létre, mely a kisebb kijelzőkön is jól mutat. A Google egyébként egyre nagyobb hangsúlyt fektet a mobilos felhasználókra, és saját szolgáltatásaival is igyekszik könnyebbé tenni az életüket. Az pedig mostantól szép feladat lesz a világ keresőoptimalizáló szakemberei számára, hogy kitalálják, az "új rendszerben" pontosan mik is azok a SEO-lépések, amelyekkel a sikerbe röpíthetik ügyfeleik weboldalait.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.