Hirdetés
. Hirdetés

Kevés cég fordít külön figyelmet a pályakezdők bérezésére

|

A cégek mindössze 7,5 százaléka állítja, külön bérpolitikát alkalmazna erre a csoportra. A mérnökök és az informatikusok kapják a legtöbb kezdő fizetést.

Hirdetés

Az idei év több változást is hozott a pályakezdők számára. A felsőoktatásban kevesebb államilag támogatott hely van a most útjukra indulóknak, míg az egyetem végén a pályakezdők foglalkoztatását új programmal támogatja a kormány. A cégek ritkán figyelnek tudatosan erre a rétegre, amikor megfelelő kezdőcsomagot kell kínálni nekik. Még a felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetén is ritka a kitüntetett szerep.

Bár szinte a cégek mindegyike alkalmaz egyetemről vagy főiskoláról frissen kikerült fiatalokat, a bérezésüket az általános vállalati politikához illesztik és külön tervet ritkán alkalmaznak rájuk. A felmérésben részt vevő cégek csak 7,5 százaléka állította, hogy más béren veszi fel a pályakezdőket, mint más jelölteket. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a frissen végzettek nem szenvednek hátrányt a fizetésükben. Másrészt viszont így közvetlenül versenyeznek az egy-két éves tapasztalattal rendelkezőkkel, a cégek pedig ugyanazért az összegért nem a tapasztalatlan pályakezdőket választják.

Azon cégeknél, akik külön pályakezdői béreket kínálnak, a medián belépő bér bruttó 240 ezer forint az alapképzést végzetteknek és 260 ezer forint a mester diplomával rendelkezőknek. A Hay Group 2012-es Jövedelemszint-felmérésének adataiból tehát kiderül, nem jelentős a bértöbblet azon fiatalok számára, akik két évvel többet töltenek az iskolapadban.

Ha az első egy-két évet kitöltik, akkor gyorsrajtot vesz a pályakezdő diplomások bére. Az első béremelés során átlag 10 százalékkal kapnak többet addigi fizetésüknél, amely a normál éves vállalati béremelés több mint kétszerese. Jellemzően egy év után a cégek viszont már nem pályakezdőként tekintenek rájuk.

A Hay Group külön elemzést készít a budapesti pályakezdőkre is, ahol a legtöbb cég versenyez a munkaerőpiacra belépőkért. Az adatok szerint a fővárosi fiatalok jelentős előnnyel indulnak az országos szinthez képest; a kezdőbér esetükben 280 ezer forintra rúg. Ez a jelenség magyarázható az átlagos országos trenddel, valamint, hogy a jóval országos áltag felett fizető ágazatok a főváros és környékén tömörülnek. Emellett a fővárosban található a szolgáltatóközpontok (SSC) zöme, amelyek nagy mennyiségű pályakezdőt alkalmaznak viszonylag magas béren.

Ha az egyes szakmákat vesszük górcső alá, a képzeletbeli rangsor legelején a mérnökök és az informatikai szakemberek állnak 300 ezer forintot is meghaladó kezdőfizetéssel. A legalacsonyabb belépőbérrel a marketingesek és az értékesítésben dolgozók számolhatnak.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.