Hirdetés
. Hirdetés

Kevesebb telefont adott el a Nokia

|

A versenytársak erősödésével a cég az első negyedévben kevesebb mobilt adott el. Egy Nokia-telefon átlagosan 89 euróba kerül.

Hirdetés

Az ázsiai gyártók komoly és erős versenytársakat jelentenek a többi mobilgyártónak, tevékenységük intenzitása pedig a Nokia telefoneladásain is megmutatkozott: az idei első negyedévben a finn gyártónál a mobiltelefonok eladásából származó bevételek a tavalyi 5,87 milliárd euróról 5,58 milliárd euróra csökkentek. A Nokia teljes bevétele azonban a szóban forgó időszakban 4 százalékkal nőtt az előző év eredményeihez képest, vagyis 9,86 milliárd euró bevételt értek el. A növekedés a multimédiás eszközök és a hálózati berendezések értékesítéséből adódik.

A vállalat negyedéves nettó nyeresége 7 százalékkal 979 millió euróra csökkent a tavalyi 1,05 milliárd euróról, amit a gyengébb telefoneladások mellett a 69 millió euróba kerülő átszervezési folyamatok rovására írnak.

A finn gyártó szerint a mobiltelefonok átlagos ára továbbra is csökken, jelenleg 89 eurónál (22 ezer forint) tart. Összehasonlításképpen: ez az összeg egy évvel korábban még 103 euró (25 ezer forint) volt. Ez a tendencia annak köszönhető, hogy a Nokia sok készüléket adott el a fejlődő országokban, ott viszont csak olcsó telefonokkal lehet piaci részesedést szerezni. Ami a régiókat illeti, a telefoneladások csak Ázsia és a Csendes-óceán térségében nőttek, jelentősen Észak-Amerikában csökkent a telefoneladás mértéke.

A növekvő multimédia-szegmensben a Nokia 8 millió Nseries készüléket szállított, ezek között van a régóta várt N95-ös telefon is. A cég közleménye szerint a második negyedévben az eladott telefonok mennyisége vélhetően nőni fog.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.