Hirdetés
. Hirdetés

Kínában az iPhone-piac hatoda

|

A kommunista ország második legnagyobb szolgáltatójával kötött Apple-megállapodástól szakértők 5-7 millió készülékeladást prognosztizálnak 2010-ben.

Hirdetés

A tegnap nyilvánosságra hozott hároméves megállapodás alapján a China Unicom fogja értékesíteni az Apple készülékeit Kínában. A mobilszolggáltató - kínai mércével mérve - mindössze 140 millió ügyféllel rendelkezik, ám vásárlói köre jóval vonzóbb az Apple számára. A piacvezető China Mobile 460 millió ügyfeléből mindössze minden ötödik előfizetéses, míg ugyanez az arány a China Unicomnál eléri az 50 százalékot. Ezért utóbbi nagyjából egyenlő súlyú piaci szereplőként tárgyalhatott az üzletről, amelyet már korábban is megszellőztettek, de csak most vált bizonyossá.

Agresszív fejlesztés
A China Unicom vezetője a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy cége 3G-s hálózata, amely a kínai szolgáltatók közül egyedül kompatibilis az iPhone-nal, év végére kiépül. Bizonyosan ennek a fejlesztési ütemnek is köszönhető, hogy az Apple őket választotta.

Wall Street-i elemzők körülbelül 6 millió készülékeladást jósolnak 2010-re Kínában a most tető alá hozott megállapodással. Ez a jövőre 37 milliósra becsült világpiac tetemes részét, mintegy hatodát jelenti.

A bejelentéskor egyik fél sem nyilatkozott arról, mely modellek és milyen áron lesznek elérhetők a kínai piacon.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.