Hirdetés
. Hirdetés

Kissé megkopott a Microsoft neve

|

Az IT-világban a legjobban az IBM márkaneve cseng. A Microsoft harmadik, míg a Google előre ugrott.

Hirdetés

A Business Week minden évben összeállítja a világ száz legértékesebb márkanevének a rangsorát, ahol idén is a Coca-Cola győzedelmeskedett. A 2009 Best Global Brands listáján azonban az üdítőipari céget két informatikai vállalat követ - az IBM és a Microsoft, miközben az IT-iparág ezen felül is dominánsnak mondhatja magát az első 20 helyezett között kilenc márkájával.

 

 

ibm.jpg


A legjobbak között találjuk ugyanis az IBM és a Microsoft mellett a Nokiát, a Google-t, az Intel-t, a HP-t, a Cisco-t, a Samsungot és az Apple-t. Közülük a legkevésbé elégedett a Microsoft lehet. A szoftvercég elmúlt évi becsült márkaértéke ugyanis 59 ezer millió dollárról 55,6 ezer millió dollárra csökkent, ami miatt megszilárdította második helyét a 2 százalékos növekedést produkáló IBM. Ráadásul ez az első eset, hogy a Microsoft neve megkopott volna, eddig ugyanis minden évben növelni tudta a márkaértékét.

A legboldogabb viszont a Google lehet, hiszen egy év alatt negyedével tudta növelni a márkaértékét, megközelítve a 32 milliárd dollárt. Ennek köszönhetően egy esztendő alatt a tizedikről a hetedik helyre ugrott fel a Business Week ranglistáján. E mellett az Apple munkatársai is elégedettek lehetnek, hiszen a márka 12 százalékkal növelte értékét, aminek köszönhetően sikerült beférnie az első 20 helyezett közé.

A 20 legértékesebb márkanév (millió dollár):

 

  1. Coca-Cola (68,734)
  2. IBM (60,211)
  3. Microsoft (56,647)
  4. GE (47,777)
  5. Nokia (34,864)
  6. McDonald's (32,275)
  7. Google (31,980)
  8. Toyota (31,330)
  9. Intel (30,636)
  10. Disney (28,447)
  11. Hewlett-Packard (24,096)
  12. Mercedes-Benz (23,867)
  13. Gillette (22,841)
  14. Cisco (22,030)
  15. BMW (21,671)
  16. Louis Vuitton (21,120)
  17. Marlboro (19,010)
  18. Honda (17,803)
  19. Samsung (17,518)
  20. Apple (15,443)

A 100 legértékesebb márka közé az IT iparágból még az Oracle (24. hely), az SAP (27), a Sony (29), a Canon (33), a Nintendo (39), az eBay (46), a Xerox (56), a Blackberry (63), a Yahoo (64) és az Adobe (95) tudta beverekedni magát. A teljes lista a Business Week oldalán olvasható.
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.