Hirdetés
. Hirdetés

Közel kétszáz önkormányzat szeretne ingyen wifit

|

Alig néhány nap alatt mintegy kétszáz hazai önkormányzat regisztrált a WiFi4EU programra. Európai szinten 120 millió euró áll rendelkezésre, hogy közösségi wifi-hálózatokat építsenek ki a települések, köztük természetesen magyarországiak is. A sikeres pályázat azonban csak az első lépés, néhány településnek ugyanis technikai kihívásokkal is szembe kell néznie.

Hirdetés

Alig egy hete indult el hivatalosan a regisztráció az Európai Unió WiFi4EU programjára, de máris közel 200 hazai önkormányzat iratkozott fel a reménybeli pályázók listájára. A fővárosi kerülettől a megyeszékhelyen át az egészen kis faluig széles az érdeklődők köre. A legaktívabb megyék Baranya és Pest, az összes jelentkező mintegy harmada ebből a két térségből került ki.

Hirdetés

A regisztrált önkormányzatoknak május 15-ig lesz idejük elkészíteni a szükséges dokumentumokat, ekkor jelenik meg ugyanis a hivatalos felhívás és lehet pályázni. A nyertesek közel 5 millió forintot költhetnek a közterületi vezeték nélküli hozzáférés kiépítésére. A sikerhez azonban gondos előkészítésre van szükség, ami a technikai előkészületeket is magában foglalja. Lengvárszky Szabolcs, a Vannet telekommunikációs szakértője egy fontos részletre hívta fel a figyelmet: "Bár 2018-ban alapvetésnek tűnhet, de egyelőre nincsen az ország minden pontján szélessávú optikai kábeles internetelérés. Ezért a gerinchálózatokra egyelőre rá nem kötött önkormányzatoknak érdemes alternatív technológiákban gondolkodni."

Erre a főként kistelepüléseket érintő problémára a szakértő két lehetséges megoldást javasolt. Megfelelő lefedettség esetén a mikrohullámú hálózatok alkalmasak lehetnek erre a feladatra. Ahol pedig a mikrohullámú net sem működik a kívánt minőségben, ott a műholdas technológiát érdemes választani. Ez ugyanis a domborzati viszonyoktól függetlenül bárhol elérhető és biztosítja a szélessávú kapcsolatot.

"Remélhetőleg az önkormányzatok gondosan felkészülnek a pályázatra. Az unió ugyanis legalább 15 hazai nyertest garantál, de ha gyorsan és jól pályázunk, akkor ennél több is lehet" - mutatott rá a szakértő.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.