Hirdetés
. Hirdetés

Közösségi vásárlás, m-commerce

|

A közösségi vásárlás és az m-commerce, azaz a mobileszközökön zajló e-kereskedelem lesz a VIII. Elektronikus Kereskedelem Konferencia két fő témája, de emellett természetesen szóba kerülnek az e-kereskedelmet meghatározó további trendek is.

Hirdetés

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (azaz a SzEK.org)  rendezvénye az e-kereskedelmi szakma egyik legnagyobb összejövetele, ahol a piac meghatározó szereplői adnak találkozót egymásnak. Ezúttal május 5-én és 6-án, Gárdonyban a Nautis Vital Hotelben.

A program a GKIeNET kutatási jelentésével kezdődik, amelyből kiderül, hogyan teljesített ez elektronikus kereskedelem 2010-ben, illetve mi várható 2011-ben. Fontosak az új trendek, de legalább ennyire fontos az ezekkel kapcsolatos „paranoia" is - ezekről beszél Dr. Bőgel György bevezető előadásában, akit Kis Ervin Egon követ a közösségi vásárlásra vonatkozó kételyeivel. A délelőtti program többi része a közösségi vásárlás különböző üzleti modelljeinek bemutatásával, az ezek előtt álló lehetőségek megvitatásával telik. Az előadók között ott lesz a témában nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező Shehryar Piracha, a Kupon Világ ügyvezetője, de megtaláljuk többi hazai szereplő vezetőit is. Délután mobil-szekció a SmartMobil konferenciával együttműködésben: itt Dobó Mátyás (Doransky) nyitóelőadása után különböző mobilra fejlesztett üzleti megoldásokról - többek között egy MasterCard-újdonságról - és az ezekkel kapcsolatos tapasztalatokról hallhat a közönség. A délután második felében szóba kerül minden olyan új e-commerce trend, ami az előzőekből kimaradt: az Olcsóbbat.hu beszámol a saját partnerei körében végzett „mistery shopping" eredményeiről, előadás hangzik el a postai szállításban rejlő lehetőségekről, új online marketing-trendekről, ajánlórendszerekről, webáruház- és Facebook-analitikáról valamint bemutatjuk, hogyan néz ki egy átfogó adatbiztonsági vizsgálat Magyarország vélhetően legnagyobb e-kereskedelmi vállalatánál, a Vaterát és a Tesz-Vesz-t üzemeltető allegroup.hu Kft-nél.

A második nap villásreggelivel indul. Ennek résztvevői a hazai e-commerce nagyágyúival találkozhatnak: Haraszti Zsolt (Netrisk) , Márffy György (Bookline.hu) , Szőke Márton (IndexTools) , Valner Szabolcs (Vatera) és Weiler Péter (Habostorta) arról fognak mesélni, hogy jutottak el a cégeladásig, hogy élték meg a sikert és mit csinálnak épp most, vagy mit terveznek a jövőben. Csontos Zoltán a Netpincér.hu egyik tulajdonosaként pedig arról beszél, meddig érdemes srófolni az árat. A villásreggeli házigazdája Nagy Kálmán, a Concorde Vállalati Pénzügyek Kft. ügyvezetője, aki tanácsadóként közvetlen részese volt a Habostorta, a Vatera és a Netrisk cégeladásának is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.