Hirdetés
. Hirdetés

Kritizálják a Microsoft vírusirtóját

|

A Symantec, az ESET és az Avast szerint céges környezetben nem nyújt megfelelő védelmet az ingyenes megoldás.

Hirdetés

A redmondi szoftvercég korábbi bejelentése alapján immár a maximum 10 munkaállomással rendelkező vállalkozások is legálisan használhatják az ingyenes Microsoft Security Essentials (MSE) antivírus alkalmazást. A vírusok, kémprogramok és rootkitek ellen védelmet nyújtó IT-védelmi szoftvert így október elejétől a magánszemélye mellett a kisebb cégek is telepíthetik gépeikre, ami a jelek szerint felbőszítette az antivírus piac öreg motorosait. Főként, hogy a redmondi szoftvercég indoklásában a jelenleg elérhető üzleti megoldások magas árát és bonyolult kezelhetőségét említette meg az MSE licencjogainak kiterjesztésekor.

 

 



A Symantec, az ESET és az Avast ugyanis habár az Ars Technica megkeresésére egyaránt üdvözölte a Microsoft lépését, ugyanakkor leszögezték, hogy az ingyenes, pehelysúlyú vírusirtó nem képes megfelelő védelmet nyújtani a cégek számára. A Norton termékcsaládot fejlesztő Symantec képviselői például emlékeztettek arra, hogy a 2009-es National Cyber Security Alliance felmérés alapján napjainkban a kisvállalatok rengeteg bizalmas információt tárolnak, így könnyen elképzelhető, hogy a gyenge védelemmel rendelkező szervezetek a hackerek célkeresztjébe kerülhetnek majd.

"Örömmel fogadjuk versenytársaink minden olyan lépését, amely a céges védelem fontosságát hangsúlyozza, ám egyúttal egyértelmű számunkra, hogy napjaink kártevőivel szembeni megfelelő védelem meghaladja a Microsoft termékének a képességeit" - nyilatkozta az Ars Technica kérdésére a Symantec. "Hibás az a hozzáállás, hogy egy ingyenes, alap funkciókkal rendelkező megoldás elegendő a felhasználók megvédésére. A valóság az, hogy a növekvő számú és egyre szofisztikáltabb támadások miatt a kisebb cégeknek sem elegendő már egy vírusadatbázison alapuló antivírus megoldás ahhoz, hogy teljes biztonságban tudják a kritikus céges adataikat" - vélte a Symantec.

A NOD32 vírusirtót fejlesztő ESET is aggodalmát fejezte ki az MSE céges felhasználását illetően. Egyrészt véleményük alapján a Microsoft jó érzékkel tágította ki az MSE lehetséges felhasználóinak a körét. A mostani gazdasági helyzetben a cégek számára ugyanis meglehetősen kívánatos lehet egy ingyenes és egyszerűen kezelhető antivírus, de ez nem jelenti az, hogy a Security Essentials ne jelentene veszélyt a cégek számára. "A felhasználókat figyelmeztetni kell arra, hogy ezen esetben a Microsoft ugyanazt a megoldást kínálja, amit egyébként otthoni használatra tervezett. Azaz az MSE nem kínál semmiféle szerveroldali védelmet, és ha bármiféle gond lépne fel, akkor nincs kit felhívni. Emellett nem képes központi menedzsmentre és csoportházirend beállítására, valamint kizárólag csak a Windows operációs rendszereken futtatható” - nyilatkozta az ESET szakértője.

"Habár üdvözöljük a Microsoft ezen irányú törekvését, hisszük, hogy a cégeknek gyorsabb és jobb védelemre van szükségük" - vélték az Avast képviselői, akik szerint a bevezetésnél több tényezőt is számba kell venni, amelyet követően lehet csak kiválasztani a legköltséghatékonyabb megoldást. Ez alapján a véleményük szerint az új Avast Small Business Console jobb megoldás lehet a Microsoft ingyenes antivírus szoftverénél.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.