Advertisement

Külföldre készülő innovációk

|

Sok jó ötlettel segítenék az egészségügyet a hazai startupok. Megoldásaik termékké fejlesztésében és piacra vitelében, valamint hiányosságaik pótlásában európai szintű segítséget kapnak.

Négy magyar cég is szerepel az EIT Health által meghirdetett startup-verseny 25 legjobbja között. (Az EIT Health az Európai Bizottság és az Európai Technológiai Intézet által támogatott egészségügyi innovációs kezdeményezés.) A Clavicont egy neurológiai és pszichológiai diagnózisok felállítását támogató eszközt dolgozott ki, mely a Parkinson-kór kezdeti tüneteit is ki tudja mutatni. A DiabTrend olyan, cukorbetegek számára készült okos naplózó alkalmazást fejlesztett ki, amely az adatok folyamatos elemzésével felügyeli a vércukorszintet, és figyelmeztet annak veszélyes változásaira. A HepC a Hepatitis B és C vírusa ellen küzd. A szintén továbbjutó adatbányász startup, a Spicy Analytics egészségügyi adatgyűjtéssel és a komplex adatokon nyugvó, szofisztikált módszertanok segítségével végzett adatelemzéssel és modellezéssel, továbbá piackutatással és alkalmazásfejlesztéssel, valamint a klinikai kutatások támogatásával foglalkozik.

Hirdetés

A sikeres pályázók mentorprogramokon és tréningeken vehetnek részt, közel 8000 euró vissza nem térítendő támogatást kapnak üzletfejlesztésre, termékvalidálásra, üzleti terv írására, miközben bemutatják projektjüket a téma szakértőinek. A verseny döntője 2018 novemberében lesz Budapesten. Az első három helyezett 60 ezer eurót nyer prototípusának továbbfejlesztésére.

Három verseny, 22 magyar résztvevő
- Az EIT Health egész Európában keresi a leginnovatívabb és leginkább piacképes startupokat. Célunk, hogy az általuk fejlesztett termékek és szolgáltatások minél nagyobb számban kerüljenek a hazai és nemzetközi piacokra, hozzájárulva ezzel az egészségügyi szolgáltatások javításához, a betegségek gyógyításához és megelőzéséhez, valamint az egészségtudatos életmód elterjedéséhez. Az EIT Health különböző programokat kínál startupok számára. Ezekben a fő értékelési szempont az ötlet innovatív jellege, a termék vagy szolgáltatás piaci relevanciája és a mögötte meghúzódó valós igények megléte, az üzleti és piacra lépési terv minősége, valamint a startup-csapat kompetenciája - sorolja Fürjes Balázs Zoltán, az EIT Health regionális ügyvezetője.

Idén az EIT Health három startup-versenyt hirdetett meg. Az InnoStars Awards kifejezetten a kevésbé fejlett innovációs ökoszisztémával rendelkező (jellemzően dél- és kelet-európai) országok azon induló innovatív vállalkozásait hivatott támogatni, amelyek még nem rendelkeznek üzleti bevétellel. Az EIT Health Headstart Funding és a European Health Catapult alapvetően a már piacon bevezetett termékkel vagy szolgáltatásokkal rendelkező vállalkozások továbbfejlődését és nemzetközi piacra lépését támogatja. A három versenyre együttesen 22 magyar startup jelentkezett, közülük a november 16-i budapesti döntőre kettő jutott be.

Hiányzik az üzleti szemlélet
- Általánosságban elmondható, hogy a magyar startupok ötletei innovatívak és egyedi megoldásokat kínálnak. Gyengeségként leginkább az üzleti szemlélet hiányát említhetjük. A legtöbb csapat nem multidiszciplináris, vagyis hiányoznak a pénzügyi, üzleti vagy marketingismeretekkel rendelkező szakemberek. Gyakori továbbá a piac feltérképezésének hiánya, a versenytársak nem megfelelő azonosítása, valamint a termék versenytársakkal szembeni piaci pozicionálásának elmaradása. Ezek nélkül nehéz a projekt piaci relevanciáját igazolni - emlékeztet Fürjes Balázs Zoltán.

További tapasztalat, hogy a nemzetközi sikerek előfeltétele a nagyobb rugalmasság. A startupok gyakran a piac visszajelzései ellenére sem változtatnak eredeti ötleteiken, holott az első ötlet ritkán sikeres. Túl sokat dolgoznak elképzeléseiken anélkül, hogy a valós felhasználók (orvosok, betegek stb.) véleményét kikérnék.Itthon általában nincs meg a sürgősség érzete. Bár nem vonzó alternatíva az éjjel-nappali munka, a világ számos pontján így működnek a startupok, és szinte percről percre jelennek meg új megoldásokkal.

A hazai startupok jellemzően nem gondolkoznak nemzetközi szinten, noha a magyar piac kis mérete miatt kizárólag helyi eladásokkal nem lehet jelentős üzleti sikereket elérni. Akadályozza a sikeres piaci szereplést a nyelvi és értékesítési ismeretek hiánya; ez sajnos szintén jellemzője a startup-csapatoknak. A siker egyik első indikátora, ha egy hazai startup - függetlenül az esetleges nemzetközi terjeszkedéstől - nemzetközi csapatot épít.

Kézen fogva sikerülhet
A tapasztalatok szerint az e-health témájú fejlesztések előbb-utóbb bekerülnek az egészségügy gyakorlatába. Egy startup azonban ezt jellemzően nem tudja kivárni, pénzügyi forrásai hamarabb kimerülnek. Az EIT Health, a nemzetközi egészségipari vállalatokkal (mintegy 140 tagja közt megtalálhatóak a kontinens vezető egészségipari vállalatai, egyetemei és kutatóintézetei) együttműködve felkészíti a startupokat a terjesztésre a nagyvállalatok disztribúciós csatornáin. E nélkül akár évekbe is telhet, amíg egy nagyvállalat szóba áll egy startuppal. Az EIT Health azon is dolgozik, hogy az egészségügyi intézmények beszerzéseik során külön figyelmet fordítsanak az innovatív kisbeszállítókra.

- Tény, hogy jelenleg egy nyugat-európai startup jobb esélyekkel indul a nemzetközi piacokon, mint egy magyar vállalkozás. Jóllehet, Magyarországon sok az innovatív ötlet, ezek jelentős része a hazai piacig sem jut el. Ez leginkább a magyar innovációs ökoszisztéma hiányosságaiból adódik. Ma már nem a finanszírozás a legszűkebb keresztmetszet, hanem sokkal inkább a csapat: a vállalkozói ismeretek, a kockázatvállalási hajlandóság és a piacismeret hiánya. Az EIT Health éppen ezért dolgozik a működő európai jó gyakorlatok elterjesztésén, többek közt hazánkban is - hangsúlyozza Fürjes Balázs Zoltán.

Cégalapítás egy ígéretes ötletre
A DiabTrend ötletgazdái és kifejlesztői, Havlik Tamás és ikertestvére, Marcell már a gimnáziumban, majd később mérnökinformatikus egyetemi hallgatóként megpróbált olyan dolgokat alkotni, amelyek megoldást nyújtanak az emberiség komoly problémáira. Így ismerkedtek meg a mesterséges intelligenciát közelítő gépi tanuló algoritmusokkal. Tudásuk birtokában, valamint felhasználva a harmadik testvér, az orvostanhallgató Károly tudását, olyan programot fejlesztettek, amellyel meg lehet újítani a cukorbetegség terápiáját: a vércukorszintet egy naplózó alkalmazással úgy lehet alakítani, hogy a mindennapi történések összhangban legyenek az inzulin adagolásával. Az előrejelzés a folyamatosan naplózott adatok felhasználásával, tanuló algoritmus segítségével történik. A program az 1-es típusú, inzulinnal kezelt cukorbetegek számára készült. Az ikerpár az óta lediplomázott, és ötletére céget alapított.

- Az üzleti oldal teljesen új volt számunkra, de az informatika terén és a startup-ökoszisztémában élve már hozzászoktunk az új dolgokhoz, így gyorsan tanultunk. Nehezen szántuk rá magunkat a cégalapításra, mert féltünk, hogy az azzal járó tennivalók visszavetik a produktivitásunkat. Szerencsére nem így történt. Egy cég és egy startup vezetése valójában nem sokban különbözik. Továbbra is valami értékes létrehozása a cél, a különbség csak az, hogy most már van jogi entitása a szervezetnek, és ezzel némi többletmunka jár. A cégvezetéshez szükséges tudást folyamatosan szedi össze az ember, ahogy megismerkedik más emberekkel és csapatokkal, illetve nagyon sokat lehet fejlődni a csapaton belüli kommunikációban is - fogalmaz Havlik Tamás.

Első a piacra lépés
Az EIT Health versenyén nyert anyagi támogatást a DiabTrend szeretné az indulás utáni piacra lépéssel járó költségeinek fedezésére használni. A szervezetfejlesztés bonyolult folyamatát a piacra lépés után szeretnék elkezdeni. A túl gyors növekedés helyett fokozatosságra és óvatos tervezésre törekednek; erre kidolgoztak néhány fontos metrikát.

- Terveink szerint november 14-én, a diabétesz világnapján indulunk, ekkor válik majd elérhetővé Magyarországon az alkalmazásunk. A nemzetközi piacon Európa fő országait ütemeztük be. Első nemzetközi megjelenésünk angol nyelvterületeken lesz, várhatóan 2019 februárjában. A közeli jövőben szeretnénk a folyamatos személyi diabéteszes asszisztenst elérhetővé tenni a cukorbetegek számára. Célunk, hogy minden cukorbetegséggel élőnek meglegyen a lehetősége vércukorszintje jobb menedzselésére - fejti ki Havlik Tamás.

Jelenleg öten dolgoznak a DiabTrendnél. A csapatban három fejlesztő van, akik közül ketten komoly adatbányász-ismerettel rendelkeznek. Folyamatosan kapcsolatban állnak elismert orvosokkal, ebben az orvostanhallgató Havlik-testvér van segítségükre. A marketingoldal menedzselésében egy marketinget végzett hallgatóval működnek együtt.

- Szeretnénk a jövőben ügyes, ambiciózus szakemberekkel, köztük fejlesztőkkel bővíteni a csapatot. A távoli jövőre tervezünk, mégis a közeljövőre fókuszálunk, hiszen számunkra most a legnagyobb kihívás az alkalmazás piacra vitele. Ehhez kulcsfontosságú az automatizálás. Meg kell oldanunk, hogy a rendszer a lehető legkevesebb beavatkozással tudjon működni. Fejlesztenünk kell azt az intelligenciát is, amely képes a diabéteszes napló alapján a vércukorszint előrejelzésére - foglalja össze a legfőbb teendőket a DiabTrend társalapítója.

- Hirdetés
Hirdetés
X
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra » Advertisement

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.