Hirdetés
. Hirdetés

Már 23 településen érhető el a Telekom 5G-je

|

A cég folyamatosan bővíti magyarországi kiépítettségét, most pedig újabb mérföldkőhöz érkeztek lefedettség terén.

Hirdetés

Akarjuk vagy sem, az 5G a jövő hálózata, és a telekommunikációs cégek gőzerővel dolgoznak azon, hogy a technológiát minél több helyen elérhetővé tegyék. Itthon a Telekom jár az élen az 5G tornyok telepítésében, és noha a koronavírus lelassította a hálózatok kiépítését, a szolgáltató éppen ebben az időszakban indította el a technológiát hazánkban. A cég most bejelentette, hogy újabb mérföldkőhöz érkeztek, immáron 23 városban érhető el teljesen vagy részlegesen az új fajta hálózat.

Hirdetés

A Telekom közleménye szerint Budapest és Zalaegerszeg után most az ország jó pár egyéb területén is képesek lehetünk 5G hálózatra csatlakozni (feltéve ha a telefonunk támogatja a technológiát). No persze egyelőre messze nem teljes a lefedettség, így tehát Budapest, Budaörs, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét, Szeged és Szombathely bizonyos területein érhető csak el az újgenerációs szolgáltatás.

Emellett érthető okokból a Balaton mellett fekvő településeken feküdt még rá a szolgáltató a kiépítésre, így Siófokon, Tihanyban, Balatonalmádiban, Balatonberényben, Balatonföldváron, Balatonfüreden, Balatonlellén, Balatonmáriafürdőn, Balatonszabadi-Sóstón, Fonyódon, Gyenesdiáson, Balatonfenyvesen, Keszthelyen, Vonyarcvashegyen, Zamárdiban és Hévízen járva sem kell meglepődni, ha néhol már 5G hálózatot jelez a telefonunk. 

"A Magyar Telekomnál évek óta azon dolgozunk, hogy Magyarország digitális fejlődését elősegítsük, és az eszközök, szolgáltatások által könnyebbé, korlátlanabbá tegyük ügyfeleink mindennapjait. Ehhez kínál stabil alapot kiterjedt gigaerős hálózatunk, melynek fejlesztésében újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Büszkék vagyunk arra, hogy már több mint 2,2 millió ponton - vagyis a magyarországi otthonok és vállalkozások 40%-a számára - elérhető gigabites sávszélességű vezetékes hálózatunk, emellett 5G szolgáltatásunk tekintetében szintén rendelkezésre áll a gigabites sebesség" - nyilatkozta a Magyar Telekom vezérigazgatója, Rékasi Tibor.

A cég az év végére tovább tervezi növelni a területeket, melyeken elérhető az 5G szolgáltatás, ezzel pedig Magyarország Európa élvonalába kerülhet lefedettség terén.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.