Hirdetés

Már februárban jön a HP webOS táblagépe?

|

Legalábbis ezt engedni sejtetni egy interjú. Talán már február 9-én közönség elé tárják az első új, webOS alapú HP táblagépet.

Hirdetés

Egy, a CES alkalmával készült interjúban Todd Bradley, a HP személyi rendszerekért felelős igazgatóhelyettese megismételte, hogy a cég legalább egy webOS alapokra építő táblagéppel jelentkezni fog. Azt már csak tippelte, hogy talán nagyobb jövő is várhat erre a mobil platformra, nem csak okostelefonokban, hanem nagyobb, talán nagy érintőképernyős eszközökben is.

Bradley azt is újra elismerte, hogy a webOS miatt vásárolta meg a HP a Palm céget, az operációs rendszer eredeti fejlesztőjét. Ez új lendületet adhat a HP okostelefonok fejlesztésének, már magában ezzel megérte az üzlet a befektetett 1,2 milliárd dollárt. De nem csak ezen a területen spórolhat fejlesztői erőfeszítéseket és kiadásokat, no és időt a cég, hanem tábla projektje is új irányt vehet és nem utolsó sorban fel is gyorsulhat. A HP táblagép projektje új alapokra építve, a Palm Pre és Pixi valamint a webOS által kikövezett úton továbbhaladva megújulva érhet célt. Már nem sokkal a felvásárlás után úgy nyilatkozott a HP, hogy már 2011-ben tervezi webOS táblagép piacra dobását.

?Totálisan arra koncentrálunk, hogy a táblagép piacra vigyük a webOS-t" - modta a friss interjúban Bradley. Azt is elárulta, HP széleskörű bejelentésre készül február 9-én az operációs rendszer jövőjét illetően.

Már forrásokkal ellentétben Bradley nem a PC piac felzabálóit látja a táblagépekben, hanem inkább kiegészítő termékekként sorolja be őket. Úgy látja, hogy egyelőre semmilyen adatösszefüggés nem mutatja, hogy a fiatalabb generációk a táblagépet választanák a PC helyett. Elmondta a régi bölcsességet is, miszerint a táblák inkább a fogyasztás, semmint a munka eszközei, utóbbi célra továbbra is a PC használatos.

Hirdetés

Már az októberi webOS 2.0 bejelentéssel tisztázódott, hogy a majdani HP táblagépek tulajdonosai élvezhetik a Flash 10.1 és a HTML5 támogatást is, így - ha a hardver elég erős hozzá - bármilyen weboldalt illetve online videoanyagot megtekinthetnek majd. Még decemberben árulta el a HP, hogy erőteljes multimédiás képességekkel kívánja felruházni új mobil operációs rendszerét, a munkát a MediaSmart Server fejlesztői csapat bevonásával igyekszik felgyorsítani. Egyúttal a HP nyugdíjazza médiakiszolgáló termékvonalát, mely Microsoft Windows Home Server alatt fut és házi hálózatokon használatos, mint a médiafájlok és a mentések kiszolgálója.

Több vasat is tart a tűzben a HP, Slate 500 táblagépe ugyanis Windows 7 alapokon működik. A 799 dolláros készülék csak az Egyesült Államokban kapható.


Ügyfélszolgálati változás!
--
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.