Hirdetés
. Hirdetés

Megkerülhetetlen az IoT

|

Az IoT-t használó vállalkozások 74 százaléka szerint a kimaradó versenytársak öt éven belül lemaradnak.

Hirdetés

A Vodafone, amely 80,9 millió IoT kapcsolatával globális, vezető szerepet tölt be a Dolgok internete terén, ismertette a legutóbbi IoT-Barométer kutatásának eredményeit. A Barométer, amely 1758 vállalkozás adatait gyűjti össze világszerte, megállapította, hogy a cégek több mint egyharmada (34%) használja a Dolgok internetét (IoT), a használók 70%-a jutott túl a kísérleti szakaszon, 95%-uk pedig már látja a technológiába történő befektetés előnyeit, így az IoT egyre ismertebb megoldássá válik.

Hirdetés

Noha az IoT-t különféle területeken használják, például az egészségügyben az exoszkeleton páncéltól kezdve egészen az összekapcsolt abroncsokig, a kutatás megállapította, hogy az IoT mérettől és ágazattól függetlenül hatással van a vállalkozásokra. A technológiát alkalmazó cégek 60%-a egyetért abban, hogy az IoT vagy már teljesen felbomlasztotta az iparágát, vagy ha még nem, akkor ez az elkövetkező 5 évben be fog következni. 84% az IoT iránti bizalom erősödéséről számol be, és 83%-uk a felhasználásának bővítését tervezi, hogy minden előnyét ki tudja használni.

A jelentés az IoT-t használó vállalkozásokat a stratégia, az integráció és az IoT bevezetése szerint is osztályozza. Globális szinten a riport megállapította, hogy az IoT-t alkalmazók 53%-a 5-ből a 2 felső szinthez tartozik. Regionális szinten Amerika a leghaladóbb, mert ott az alkalmazók 67%-a esik az első két szintbe, míg az ázsiai és Csendes-óceáni térségben 51%, Európában pedig 46%. Ez azt sugallja, hogy az amerikai vállalkozások gyorsabban haladnak, mint más piacokon, és az egyéni projektektől az összehangolt stratégiai programok felé mozdulnak el.

Az IoT-be történő beruházás terén a legnagyobb megtérülést a legfejlettebb vállalatok tapasztalták. A legfelső szinthez tartozók 87%-a számolt be az IoT-vel kapcsolatosan jelentős megtérülésről vagy előnyökről, szemben a "kezdő" szintűek csupán 17%-os arányával. Ezeknek az előnyöknek is köszönhetően egyre nagyobb mértékben támaszkodnak az IoT-re. Az alkalmazók 76%-a szerint az IoT létfontosságú. Néhányan egyenesen azt állítják, hogy az üzlet is nehezen képzelhető el nélküle - 8% állítja, hogy "teljes üzletmenetük az IoT-től függ".

Stefano Gastaut, a Vodafone Business IoT területért felelős igazgatója megjegyezte: "A mai, egyre inkább digitalizált világban az IoT központi szerepet játszik az üzleti sikerben, hiszen az alkalmazók 72%-a szerint a digitális átalakulás lehetetlen nélküle. A jó hír az, hogy az IoT platformok megkönnyítik a technológia alkalmazását a különféle méretű vállalkozásokban, az NB-IoT és az 5G pedig javítani fogja a szolgáltatásokat és a potenciált. Ebben a környezetben a vállalatoknak nem azt kell megfontolniuk, hogy alkalmazzák-e, hanem azt, hogy hogyan fogják alkalmazni az IoT-t. Emellett pedig teljes mértékben elkötelezettnek kell lenniük a technológia iránt ahhoz, hogy a legfőbb előnyöket élvezni tudják."

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.