Hirdetés
. Hirdetés

Mobilban erősít a Microsoft és a Yahoo

|

A Yahoo és a Microsoft sem akar lemaradni a mobilos fejlesztésekben. A CES-en bemutatott technológiák közül szemezgettünk.

Hirdetés

Paul Otellini, az Intel vezérigazgatója szerint néhány éven belül a mobiltelefonok a mai számítógépek processzorteljesítményével fognak rendelkezni. Az iparág pedig az internet egy sokkal használhatóbb változatának megteremtése felé halad. A Google saját mobil operációs rendszert mutatott be nemrégiben, a Yahoo és a Microsoft pedig a CES-en ismertették a mobilos felhasználással kapcsolatos terveiket.

A Yahoo a CES-en bemutatott, Go 3.0 névre keresztelt fejlesztői platformjával kívánja lehetővé tenni a külső fejlesztők számára, hogy úgynevezett mini alkalmazásokat (widgets) írjanak a mobilos felhasználók számára. Ilyen például a MySpace az eBay vagy az MTV telefonon keresztül elérhető, "hordozható" változata.

Jerry Jang, a Yahoo társalapítója szerint a mobiltelefonokon elérhető legváltozatosabb webes alkalmazásokkal szeretnének előrukkolni, és ez rendkívül bonyolult feladat, ugyanis több milliárd mobilhasználó, több ezer különféle készüléken, több száz különböző szolgáltatón keresztül éri el őket. A kihívás az, hogy mindenki számára találjanak egy egyszerű kiindulási pontot - tette hozzá Jang.

A Yahoo Go egy sor letölthető eszköztárat tartalmaz, amelyek lehetővé teszik, hogy a felhasználók a hétköznapi, internethez kapcsolódó feladatokat mobilokon keresztül érjék el, mint például az elektronikus levelezés, böngészés, fotófeltöltés, térkép keresés, hírolvasás. A szoftver korábbi verziói csak korlátozott hozzáférést engedtek a Yahoo tartalmaihoz, a jelenlegi változat a kisebb és a nagyobb fejlesztők számára is egyaránt lehetővé teszi, hogy különböző mobilos alkalmazást írjanak.

Annak ellenére, hogy sokan a Google-höz hasonlítják, a Yahoo globális mobil megoldásainak igazgatója, Ojas Rege leszögezte, hogy a vállalat nem mobilos operációs rendszert kíván létrehozni. (Mint ismeretes, a Google két hónappal ezelőtt saját mutatta be saját mobilos platformját, az Androidot.) A Yahoo telefonok millióira akar szoftvert fejleszteni - hangsúlyozta Rege.

yahoo!_go_3k.jpg
Yahoo Go! 3.0

Bill Gates vasárnapi vitaindító beszédében pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a hangutasítások egyre népszerűbbé válnak a mobil eszközök használata közben, és a jövőben az emberek nem gombnyomással, hanem hangparanccsal fogják vezérelni a készülékeiket. Ezt a víziót támasztja alá, hogy a Microsoft a Windows Mobile operációs rendszereiben egyre többet fogja alkalmazni a hangvezérlésre alkalmas technológiáját, melyet a Microsoft által múlt tavasszal felvásárolt Tellme Networks Inc. szállít.

A Tellme szoftver egy korábbi verziója jelenleg is elérhető egyes AT&T és Sprint telefonokon. A CES-en bemutatott új verzió már az internet- és GPS használatot és beépíti a funkciók közé. Például, ha valaki esti programot tervezget, csak csatlakoznia kell az internetre a mobiljával, majd annyit mondania: "mozi", a szoftver pedig a beépített GPS segítségével megkeresi a legközelebbi filmszínházakat. A későbbi verziókkal a tervek szerint meg is lehet majd vásárolni a mozijegyet, és erről sms-t lehet majd küldeni azt ismerősöknek - mindezt csupán hangutasítással.

Gates arra is kitért a beszédében, hogy 2008-ban körülbelül 20 millió olyan készülék kerül majd a boltokba, amin Windows Mobile operációs rendszer fut, ez a kétszerese a tavalyi számnak. A Microsoft elnöke szerint tehát a Windows Mobile-os készülékek le fogják körözni az iPhone-t és a BlackBerryt.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.