Hirdetés
. Hirdetés

MS Wireless Notebook Presenter Mouse 8000

|

Prezentációs eszköz a Microsofttól, ami egy lézeres egér is - üzleti, de otthoni környezetbe egyaránt.

Hirdetés

Ma már a noteszgép-tulajdonosok között kevés olyan felhasználó akad, akinek ne lenne egy kisebb-nagyobb egere, amelyet a kis géphez tud használni. Viszont ennél talán jóval kevesebben büszkélkedhetnek olyan pozicionálóeszközzel, amely egyben kiváló prezentációs segéd is.

A Microsoft-féle új Wireless Notebook Presenter Mouse 8000 szokásos helyzetében egyszerű – igaz, lézeres – egér, tengelye körül megfordítva azonban prezentációs eszközzé lép elő sőt, annál többé. Egyrészt kivetített prezentációnkon mutogatni tudunk a beépített „laser pointer”-rel, de ami talán ennél sokkal fontosabb: a diákat is léptethetjük vele. Emellett természetesen otthonunkban szinte teljes értékű távirányítóként használható. Összesen öt gomb áll ehhez rendelkezésünkre az egyébként egérszerű eszköz hasán, egy gomb pedig magát a pointert vezérli. Az előbbi öt számos alkalmazás vezérléséhez programozható a hozzá adott szoftver segítségével.



presenter2.jpg

 

 

Mindkét főfunkció Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál a számítógéppel; 10 méteren belül tökéletesen működik, és egy kis Bluetooth vevőegységet is mellékelnek hozzá arra az esetre, ha asztali PC-nk vagy noteszgépünk nem rendelkezne beépített vevővel. Találunk rajta egy kis LED-es kijelzőt is, amely megmutatja, hogy az elemek meddig tudják életben tartani az apróságot.

Az említett kis szoftver egyébként tud egy-két érdekes dolgot: a digitális tinta funkció segítségével például könnyűszerrel kiemelhetünk szövegeket, vagy mondjuk belenagyíthatunk egy egyszerű kattintással a képernyő tartalmába. Ez viszont nem kompatibilis a Direct3D, illetve OpenGL felületekkel, tehát játékokban nem használható.



presenter4.jpg

 

 

Mindezek mellett még egy kis tasakot is kapunk hozzá, nehogy túl gyorsan porosodjon. Egészen kézre álló kis eszköz a MS Wireless Notebook Presenter Mouse 8000, és valóban hasznos funkciókkal látták el. Teljes mértékben felkészítették a Vistára, ami persze inkább természetes, mint meglepő. Mi azért egy kicsit sokalljuk az érte elkért árat.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.