Hirdetés
. Hirdetés

Ne a tükörre haragudjunk

|

Ha az emberek bűnöznek az interneten, az nem a technológia hibája - véli Vinton Cerf, a Google alelnöke.

Hirdetés

Az internet annak a közösségnek a tükörképe, amely használja - nyilatkozta a világháló szülőatyjának tekintett Vinton Cerf (képünkön). A Google alelnöke a neten elharapozó csalásokkal, visszaélésekkel és általában az online bűnözéssel kapcsolatban fejtette ki ezirányú véleményét. "Ha egy tükör elé állsz és nem tetszik, amit látsz, akkor nem sokat segít, ha átrendezed a tükröt" - tette hozzá az annak idején a TCP/IP protokoll kifejlesztésében is részt vevő szakember, aki néhány éve csatlakozott a Google-hoz, hogy elsősorban a szerzői jogi és adatvédelmi alapelvek újradefiniálásával segítse a vállalat munkáját.

Vinton Cerf nemrég Bangalorban nyilatkozott a sajtónak, ahol elmondta, hogy az internetes cégek, mint például a Google, nagy erőkkel harcolnak a visszaélések ellen, de a problémának inkább társadalmi és gazdasági, semmint technikai okai vannak. Sokat támadták például a Google Orkut (az IWIW-hez hasonló) hálózatát Indiában, sőt, be is perelték, miután egyes felhasználók lejáratási akciókat hajtottak végre India, illetve indiai történelmi személyiségek ellen. Cerf szerint ugyanígy a spam sem más, mint az ingyenes email-szolgáltatások mellékterméke.

Az internet következő növekedési hullámát a mobil alkalmazások terjedése fogja generálni - véli a szakember. Ma 2,5 milliárdnyian használnak mobiltelefont világszerte, ám India és Kína gyors fejlődésével ez a szám is rohamosan emelkednik majd - mondta.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.