Hirdetés
. Hirdetés

Négy új Nokia telefont mutattak be

|

A Nokia négy új készüléket mutatott be, melyek közül három CDMA, míg egy a hagyományos GSM/EDGE hálózatokra optimalizált.

Hirdetés

A finn gyártó, mely a világ összes eladott mobiltelefonjából minden harmadikat magáénak tudhat, szeretné ebben a régióban is növelni az eladásokat. Itt ugyanis nagyon népszerűek a Motorola készülékei, különösen annak ultra vékony Razr modellcsaládja.

Pontosan ezért a most bemutatott 6126-os telefon feltűnően vékonyra sikeredett, ám így is elfért benne egy 1,3 megapixeles kamera, valamint egy digitális zenelejátszó, amely akár ezer dalt is képes tárolni.

Emellett három CDMA (Code Division Multiple Acces) telefonról is lerántották a leplet. Ez jelenleg a második legelterjedtebb mobiltechnológia a GSM mellett, elsősorban Észak-Amerikában és Ázsiában használják. A 2365i egy alsó kategóriás összecsukható modell, a 2865i ellenben a hagyományos Nokia dizájnt követi, és FM rádióval csábítja a vásárlókat, a 6175i pedig egy középkategóriás, szintén kinyitható, 1,3 megapixeles kamerával és GPS vevővel felszerelt telefon.

Az összes új készülék rendelkezik emellett Bluetooth támogatással is, és az év második felétől lehet majd őket megvásárolni. A pontos áruk nem ismert.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.