Nem erőszakoskodik többé a Microsoft

|

A cég bejelentette, hogy a Windows továbbfejlesztő fájljai ezentúl csak akkor töltődnek le, ha a felhasználó erre határozottan igent mond.

Hirdetés

A Microsoftot korábban sokat kritizálták, amiért túl erőszakosan próbálja rátukmálni a Windows 10-et a felhasználókra.

A bosszúságok fő forrása a Get Windows 10 app volt, amely a szükséges fájlok automatikus letöltésével a Windows 7 és 8.1 rendszerek továbbfejlesztését igyekezett megkönnyíteni. De előfordult, hogy a felhasználók kifogytak a tárterületből vagy a sávszélességből, mivel az app a megkérdezésük nélkül gigabájtok sorát töltötte le, hogy felkészüljön a telepítésre.

A cég most úgy bejelentette, véget vet az új OS-változatok automatikus letöltésének. Mindez Németországban történt, ahol a fogyasztóvédelem a Windows 10 továbbfejlesztésével kapcsolatos panaszokat kezdte vizsgálni.

A Microsoft elismerte, hogy nem ment minden tökéletesen, és ígéretet tett, hogy az új változatoknál már csak a felhasználó hozzájárulása esetén töltődnek le a fájlok.

Az automatikus továbbfejlesztés miatt egyébként a Microsoftnak már eddig is sok baja volt: még kártérítést is fizetett egy magánszemélynek, akinek a telepítés után lelassult a számítógépe, és ennek a munkája látta a kárát.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!