Hirdetés
. Hirdetés

Netszínpad: színházi közvetítés a neten

|

Elsősorban külföldön élő magyarok érdeklődésére számítanak annak a kezdeményezésnek az elindítói, amely színházi darabok internetes közvetítését tűzte ki céljául. A vállalkozás mögött Magyarországon egyedülálló technológia áll.

Hirdetés

 

Egy húszfős, lelkes budapesti vállalkozás egyedülálló kezdeményezést indított. Elhatározták, hogy a magyar színházak előadásait eljuttatják a külföldön élő magyarokhoz. A több mint másfél éves szervezőmunka meghozta gyümölcsét, a napokban sorra kerülő első előadásokra már az Egyesült Államoktól Ausztráliáig mindenhonnan lehet jegyet vásárolni.

Az internetes premiert május 21-én helyszíni bemutató előzi meg az Egyesült Államokban. A Gózon Gyula Kamaraszínház előadásában játszott Adáshibát a san diego-i magyarok hatszáz fős közösségének tagjai nézhetik meg a helyi Magyar Házban szervezett internetes vetítésen. Magyar idő szerint hétfő hajnaltól pedig már az internetes közönség számára is elérhetőek az előadások a http://netszinpad.com oldalon keresztül.

„Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a Netszínpadot, és örülök, hogy kiválasztották a darabomat. Remélem, hogy sikeres lesz ez a vállalkozás, mert a magyar kultúrának nagy hasznára válhat" - emelte ki a bemutató kapcsán Szakonyi Károly, az Adáshiba szerzője.

A vállalkozás célja a magyar kultúra terjesztése, a magyar nyelv ápolása és az, hogy segítséget nyújtson a sokszor rossz anyagi helyzetben lévő magyar színházaknak. A Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatónője, Szabó Ágnes szerint a Netszínpad emellett lehetőséget jelent a fiatal magyar színésztehetségeknek is, akik így az egész világon képernyőre kerülhetnek.

Mint Laczkó János, az üzemeltető Infotéka Kft. ügyvezetője elmondta, több csatornán keresztül sugározzák majd az előadásokat. A darabokat a weboldalon keresztül tekinthetik meg az egyéni nézők, emellett a Netszínpad szervez majd vetítéseket magyar közösségi házakban és Art mozikban. Szó van arról is, hogy előadásaikat egyes kábeltelevízió-szolgáltatók felveszik műsorrendjükbe. Egyébként az előadások sugárzási jogainak megszerzését bonyolítja, hogy a szervezőknek nem csak az adott színházzal, szerzővel kell külön megállapodnia, hanem a közvetített produkciók minden résztvevőjével (szerző, fordító, szövegíró, színész, táncos, zeneszerző, díszlettervező, jelmeztervező, stb.), akik részesednek az őket támogató távoli nézők jegyvásárlásaiból. „Előfordult, hogy egy előadáshoz 35 szerződést kellett megkötnünk, de ez még a jobbik eset, mert az is megtörtént, hogy egyetlen szereplő miatt nem tudtuk megszerezni a közvetítési jogokat" - mutatott rá a nehézségekre Laczkó. Az önerőből kiépített informatikai rendszerre és a szerződések létrehozására eddig közel 15 millió forintot költött a társaság, amire szükség volt ahhoz, hogy többek között az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) is elfogadja és támogassa a közvetítéseket.

A Netszínpadnak jelenleg a Gózon Gyula Kamaraszínházzal és a Budaörsi Játékszínnel van megállapodása, de további négy-öt színházzal folynak tárgyalások. A repertoárban eddig a hazai színjátszás négy gyöngyszeme szerepel (Adáshiba, Himnusz, Mézeskalács és Retro Szerelem), a szervezők havonta két darabbal tervezik bővíteni a kínálatot.

Színpadtechnika

A vállalkozás mögött Magyarországon egyedülálló technológia áll. A szerzői jogokat és a szereplők egymás közötti elszámolásának átláthatóságát a Netszínpad üvegzseb szoftvere biztosítja, melyhez egyaránt hozzáférhetnek a színészek, az alkotók, a színházak képviselői, valamint az egyéb érintettek, és amin keresztül megtekinthetik, hogy az egyes előadásokra hány jegy fogyott el.
Azt, hogy az egyéni nézők ne tudják letölteni az előadásokat, az úgynevezett RTNPE (Encrypted Real Time Messaging Protocol) titkosított streaming technológia alkalmazása biztosítja. Ez elvben kizárja, hogy az előadásokat a nézők lementsék, így azok csak az adott sugárzási időpontokban, a Netszínpad rendszerén keresztül tekinthetőek meg. A közvetítési rendszer emellett képes a megtekintést letiltani bármely városban, megyében, vagy akár országokban is. „Ezt a lehetőséget azért fejlesztettük ki, mert több színházigazgató jelezte, hogy nem szeretné, ha az online közvetítések csökkentenék a helyi nézőszámot" - emelte ki Laczkó János.

A zökkenőmentes sugárzást az biztosítja, hogy az Infotéka a redundáns, nagy teljesítményű, budapesti szervereiről internetes átjátszóállomásokra tölti fel az előadásokat, melyeket tartalomelosztó partnerei (CDN - Content Delivery Network) üzemeltetnek. Így a hálózati terhelés eloszlik, és a darabok közvetítése még akkor is zavarmentes, ha azokat több százezren tekintik meg egyidejűleg. Az egyéni nézők az előadásokat számítógépükön nézhetik meg, amit akár a televíziókészülékükre is köthetnek. Mivel az egyes felvételeket a Netszínpad az interneten keresztül SD minőségben (720 x 404 pixel) közvetíti, a képminőség akkor sem romlik, ha a néző egy száz centiméter méret feletti képátlóval rendelkező tévékészüléken tekinti meg az előadást. A zavartalan vételhez ugyanakkor szélessávú, minimum 1,5 MB/sec sávszélességgel rendelkező internetkapcsolat szükséges.

Azok, akik a magyar közösségi házakban vásárolnak jegyeket a helyszíni előadásokra, már HD minőségben (1920 x 1080 pixel) élvezhetik azokat. A Netszínpad munkatársai a darabokat ebben az esetben a saját programozású set top box-aikra sugározzák, amelyek a budapesti szerverekkel azonos, zárt hálózatban helyezkednek el. Az adatok így egyenesen, közbülső állomások nélkül jutnak el a központból a világ minden részére. Egy set top box ára körülbelül 80 ezer forint, ami hamar megtérülhet a magyar közösségeket kiszolgáló helyeknek. A jegyvásárlás mind az egyéni nézők, mind a külföldi helyszíni vetítések esetében a Jegymester.hu rendszerén keresztül történik. Az egyéni nézők az interneten keresztül vásárolnak, míg a helyszíni vetítésekhez a Jegymester.hu díjmentesen biztosít terminálokat, amelyek segítségével a jegyek kezelhetőek és kinyomtathatóak.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.